Megrendezésre került főrvárosunkban egy olyan konferencia, ahol a férj jelenléte is szükségessé vált. Ennek apropójából elhatároztuk, hogy amíg ő konferenciázik, én múlatom az időt Wellingtonban, hétvégén meg együtt felfedezzük a várost és környékét. Az idővel szerencsénk volt, a ‘Windy (szeles) Wellington’-nak hívott főváros ezúttal egyáltalán nem volt szeles és a nap is sokat sütött, valamint az eső is messzire elkerülte a környéket. Úgyhogy egy remekbe szabott hétvégét töltöttünk el az Északi-sziget déli csücskében. A mendemonda pedig igaz: minél délebbre megyünk, annál szebb ez az ország. De még milyen szép! Egy másik frappáns kiwi mondás pedig így hangzik és ez is nagyon találó:
You can’t beat Wellington on a good day!
A Jetstar légitársaság volt segítségünkre az utazásban, potom 39 dollárért (kb. 8 ezer Ft) el is vittek minket oda. És ugyanennyiért vissza is hoztak, szerencsére. Wellingtonban béreltünk autót, ezzel jártuk körbe a környéket…. hát nem is tudom, lehet hogy itt kéne laknunk és nem Auckland-ben? :D Ha osztályozni kéne, amit eddig láttunk, hát Auckland (és attól északabbra és délebbre) legyen 9, Wellington és környéke pedig 9,5 pont. A 10 pontot meghagyjuk a déli szigetnek.
Gépünk hajnali 6-kor indult. Jó idő volt, kellemes hüvős, de egyáltalán nem volt hideg. Póló, kiskabát bőven elégnek bizonyult. Wellingtonig. Mert itt leszálltunk és én odafagytam a betonra. Hát persze, 600 km-re délebbre vagyunk, ezt azért ne felejtsük el. Amíg a létező összes pulóvert, amit a bőröndben találtam magamra aggatam, a férj beszerezte a gépjárműt és már úton is voltunk a belváros felé, ahol a férjre várt a konferencia, rám meg a város és a természet, hogy felfedezzem. Az autót egyből le is parkoltam és első körben gyalog nekivágtam a városnak. Pár kötelező látnivaló után egy finom kávét magamhoz véve egyszerűen csak sétálgattam, fotózgattam és nézelődtem. Hol menet közben, hol egy padon ücsörögve.
(reptér váró)
City – CBD
(parlament, Lambton Quay belváros, The Bucket Fountain, 'Woman of words', Victoria Egyetem Jogi Tanszék épülete)
Csalóka ez az ország. Mivel repülővel utaztunk, olyan érzésem volt, mintha külföldre mennénk. Kivéve, hogy a reptéren nem csaptak a falhoz és nem vették el az üdítőmet, mintha terrorista lennék és veszélybe sodornám az itt élő 4 millió birka jólétét.
A táj itt már nem igazán hasonlít a szubtrópusi Aucklandre. Itt egyrészt mérsékelt óceáni az éghajlat, sokszor fúj a szél és hűvösebb van, másrészt a táj változatosabb és magasabbak a dombocskák. Imádtam! Igaz, még rengeteg mindent nem láttunk az új hazánkból, de az biztos, hogy számomra Wellington sokkal élhetőbb város.
Szokásunkhoz híven már megint azon tanakodtunk, vajon hogy tudnánk kifejezni és leírni azt a szépséget, amit ezen a hétvégén láttunk. A férj szerint sehogy. Látni kell ezt az országot és nem megérteni, miért és mennyire szép. Úgyhogy nem tettünk mást, bebarangoltuk a környéket. A szállodánk nagyon jó helyen, a belvárosban volt, így esténként sétálgattunk és jobbnál jobb éttermekben falatoztunk. De nem akarom tovább szaporítani a szót, íme a hosszú hétvége tematikusan, képekben – nézzük csak Russel Crowe szülővárosát:
Wellington Harbour
Museum of New Zealand, Te Papa Tongarewa
Coast Road (kis kiruccanás a Wellingtonnal szemközti vidéken)
Zealandia, Eco-Sanctuary
Wellington by night
Auckland Botanic Gardens
Fitzroy Bay, Porirua
Wellington gastro
Éttermek listája, amiket próbáltunk:
….és én még mindig nem értem, miért kell azt a szerencsétlen kecsapot paradicsom szósznak hívni?! (idővel persze rájöttem, a tomato sauce majdnem ugyanaz, mint a kecsap, csak több benne a szegfűszeg)
Comments