©2014 by KiwiLife
Adatvédelem: a blogban megjelenő tartalomra (írások, fotók, stb.) a szerzői jogról szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozik. Kérem, hogy az oldal tartalmából származó átírás nélküli szöveg, szövegrészlet és fotó közlése az oldalra való egyértelmű hivatkozással vagy linkkel történjen! Köszönöm.

Search

VBK – visa, visa, visa ….

Elképzelem, ahogy most pár otthoni, régi bulizós cimborám felhördül a VBK-t olvasva, kezeit a magasba emeli, már keresi is a retró cédéket és belekezd kedvenc diszkós/funkys nótájába, miközben kurjongat nagyokat a konyha felé, hogy kérek már egy VörösBorosKólát, nosztalgiázni fogunk…. (Pittuka persze Soproniért rohan a hűtőhöz) De nem, ez a blog nem buliról, meg koccintásról, meg ünneplésről fog szólni és pláne nem az italozásról….. hanem valami egészen másról.

Ez a blog a csúnya valóság bemutatása miatt íródott, sok részletet elfedve, de a lényegesebbeket feltárva, megmutatva hogy ugyan nem kell stresszelni azon, ha valaki unja otthon a banánt és másra vágyik… megmutatjuk mily “egyszerű” is eljutni idáig. Bürokrácia itt is van, de csak a bevándorlásiaknál, sehol máshol. Így sok mindent nem úsztunk meg, de végül elértük a célt: letelepedési engedéllyel rendelkezünk.

Vízum, Bevándorlás, Költözés, azaz VBK

Az elején tisztázni szeretném: rengeteg pontos és ettől jóval kielégítőbb lerásokat is találhatunk az internet remekbe szabott hálózatán. Nem kívánom vérmesen komolyan elmagyarázni mi és hogy történt és nem kívánok okoskodó és hasznos tanácsokkal ellátni senkit sem. Ez pusztán a mi vízás történetünk, semmi több. De akinek bármi további kérdése lenne, szívesen válaszolunk rá, kérdezzen bátran bennünket.

Vízumunk alapja természetesen a kapcsolatunk alakulása volt. Még mielőtt komolyra fordulhattak volna a dolgok, komollyá tettük őket. A megismerkedésünkkor már adott volt, hogy biza ez a krapek külföldön dolgozik, bár minden nap hazajár, de vannak ennél vérmesebb tervei is. Hát meg is találta őt egy világhírnévre már szert tett cég, hogy ugyan legyen már kedves Angliába költözni és neves csapatuk tagjává válni. Mikor eldőlt, hogy ez komoly és fel is vették a férjet, jött az agyalás. A drága pasi gondolta, menjek vele. Én meg gondoltam: miért ne? Persze ez kissé bonyolultabb és nehezebb döntés volt, de végül arra jutottunk, jó nekünk együtt, de ne itt legyünk boldogok, menjünk inkább külföldre. Ámde egy hangulatos wellness hétvége kellős közepén feltettem a nagy kérdést: biztos hogy Anglia? Hát kiderült, egyikünk se biztos benne, hogy ott élnénk szívesen. Én meg pláne nem voltam biztos benne.


Egyetlen kikötésem volt a leendő országot illetően: nem lehet hideg, nem beszélhetnek héberül, legyen angol wc (popsimosó már nem olyan fontos), legyen tenger, beszéljenek angolul, legyen olcsó a pia és a cigi, nem közlekedhetnek odaát (és itt nem ufókra, hanem autókra gondolok), valamint legyen egy retro diszkó ahol havonta egyszer a Y.M.C.A.-re rophatom, miközben a kezeimmel formázva a betűket orrba-szájba verem a körülöttem lévőket. Így Anglia már el is vérzett a “hova költözzünk” csatában, de végül belementem. (és a cigi dolog is hatályát vesztette, mert kijöttünk és én bizony többet nem gyújtottam rá – a szerk.) A férj végül kinyögte: Új-Zéland, én bemondtam, hogy Kanada (Vancouver, mielőtt valaki a hideg utálatom miatt megkövez, hogy Kanada hideg….de nem mindenhol), majd abban a pillanatban már röppentek is kifele a google hálózatáról az ímélek önéletrajzokkal és frappáns és vicces kísérő levelekkel megspékelve. (és itt már megint több sebből vérzik fenti kívánságlistám, ami a költözhető országot illeti: a kiwik a bal oldalon vezetnek, bázi drága a pia és a cigi – megbeszéltük, hogy ok, ez már időközben nem szempont….de hogy angolul beszélnek….hát ez az elején erősen kérdéses volt nálam) Az igaz, hogy nincs jó fényképarcom, a férjnek meg még annyira se, de hogy a kanadaiak ba..tak válaszolni, az is biztos. Egy válasz se. Senkitől sem. Bezzeg Új-Zéland. A férj boldog volt, megtalálta egy szintén világhírnévre már szert tett cég, aminek itteni központjába kerestek ügyes, okos, szép és hasznos szakembert. Lementek az interjúk, megjött az ajánlat, volt egy kis alkudozás és már zsebünkben is volt a terv. Anglia bocsi, irány Zééország!

Mindeközben ment az információ gyűjtés. Kiderült, Új-Zéland ugyan csodás és sajnos túlságosan is ártalmas a napfény, de kb. amennyire messze van annyira drága is. A vízum, a bevándorlási ügynök, a költözés, minden. Hamar világossá vált számunkra, hogy nem igazán kívánunk élni  a “csináld magad” akcióval, mert egy idő után pl. nekem átláthatatlanná vált az egész vízumozásos procedúra. Állandóan értetlenkedtem, hisztiztem, csapkolódtam és káromkodtam, ha bármi olyan tennivaló volt, amimnek miértjét nem értettem vagy felesleges baromságnak tartottam. Valahogy így – a képen nem én vagyok:

De kihasználva a lusta és utána járni nem akaró külföldre vágyó embereket, szerencsére van jó néhány bevándorlási ügynök, akik készséggel segítenek és kezüket, de inkább puttonyukat tartva és várva a pénzesőt, állnak rendelkezésünkre. A magyarok közül Hajnalka volt, akit sokan ajánlottak, de mivel vele sikerült egy hónap alatt 2 ímélt váltanunk, mert mindkét érdeklődő levelünkre hosszú napokig váratott minket a válasszal (és gyorsan kellett cselekedni, mert a férjet nagyon várták a munkahelyén), úgy döntöttünk más lehetőség után nézünk. Így jutottunk el az Immagine céghez, személy szerint Paul Janssenhez, aki bár nem tud magyarul és sosem fog a kedvemért megtanulni és beleolvasni a blogunkba, de itt is megköszönnénk neki a sok segítséget és vérprofi hozzáállást, ügyintézést, amivel az elmúlt fél évben megtiszteltek bennünket.

John Lennon: Imagine

Bár Pali (ld. fent Paul) egy hangyányit drágább volt, mint Hajnalka, de mi kényelmes kis karosszékekből hátradőlve néztük végig az egész procedúrát, kisujjunkat se mozdítva érte, így joggal gondoljuk már utólag, ez bizony a sors és megérte a kis anyagi különbséget. Persze a szükséges dokumentumokat nekünk kellett beszerezni, de ezen kívül minket soha senki nem faggatott, zaklatott és hívogatott. Pali néha kérdezett, amire válaszoltunk és ennyiben kimerült a mi tennivalónk. Egyetlen dokumentumot sem ellenőriztek le, egyetlen keresztkérdésbe se buktunk bele, senki nem volt ránk kíváncsi a bevándorlásiaktól. Még telefonon sem. Pali mindent elintézett. A work visa másfél hét alatt lett meg a beígért 4-6 hét helyett, a letelepedési pedig röpke 3 hét után eldőlni látszott. És el is dőlt, megkaptuk. Csak halkan jegyezném meg, a letelepedési vízum elbírálásának ideje 3-6 hónap, így mi ezt legkorábban tél végére terveztük megkapni, de Paliék kitettek magukért és gyorsan intézkedtek. Már várjuk vissza nagy lelkesen az útleveleket a vízumokkal.

Paliék az életünk részévé váltak. Rengeteget kérdeztük őket, nemcsak a víummal kapcsolatban, de magán jellegű dolgokról is. Ami frenetikus volt, hogy akár reggel, akár éjjel, akár hétvégén írtunk neki, maximum 15 percen belül választ kaptunk a kérdésünkre. Volt hogy Dél-Afrikából jött válasz, volt hogy Malajziából, Pali mindig mindenhonnan a rendelkezésünkre állt. Szerintem joggal nevezhetném őt kiwi családunk jelképes tagjának.

Ami viszont fontos: Új-Zélandot ne válasszák olyanok, akiknek nincs hiányszakmájuk. Ez elengedhetetlen errefelé. Enélkül nehéz bekerülni és hasonló szerencsével mindent elintézni, mint ahogy nekünk sikerült. Hiszen itt is akad bőven munkaerő és némi munkanélküliség is. Mi a vízumnak a férj által már megszerzett munkájával álltunk neki. Megint más kérdés, ha valakinek nincs munkája és úgy szeretne ideköltözni. Megteheti, de akkor valamivel nehezebb dolga lesz. Sokkal, sokkal nehezebb dolga. Mivel jóformán a világ végén vagyunk, így nem biztos hogy nyerő ötlet úgy nekiindulni, hogy nem biztosra megyünk. Főleg anyagilag fájhat ez nekünk.

A másik oldal pedig: ez egy sziget kérem szépen. A legközelebbi ország Ausztrália, az is bő két órányi repülőútra innen. Így aki kicsit is elbizonytalanodik, hogy vajon hogy bírja ki egy szigeten, az inkább tegye vissza a bőröndöt a szekrénybe és maradjon otthon, vagy nézelődjön Európában. Ez nem az az ország, ahonnan kéthavonta hazarepül az ember és bizony súlyosabb mértékben tör ránk néha a honvágy, mintha Európában lennénk. Hiába a Commonwealth (Brit Nemzetközösség), más világ. Rengeteg bevándorló, sok pacifejű angol, de mégis messze Európától és érződik hogy igen, itt Ausztrália, Ázsia és Amerika “dominál”, nem Európa. Aki időnként utazott Európában és megszokta hogy elég autóba ülni és pár órát kocsikázni azért, hogy eljussunk több meseszsép országba, az itt nem teheti ezt meg. Sajnos itt be kell érni, hogy Ausztráliába, Fijire, Cook-szigetekre, Tongára, Vanuatura, Szamoára járunk nyaralni, nincs mese. És minden nyaralásért repülőre kell szállni. Na ezzel van is nekem bajom bőven.


A vízumunkhoz szükség volt orvosi vizsgálatokra (borsos áron), referenciákra korábbi munkáltatóktól és barátoktól, rokonoktól, párkapcsolati igazolásokra (házasság esetén is), a referenciák, bizonyítványok fordítására és hiteles másolatára, fényképekre, erkölcsi bizonyítványra, születési és házassági anyakönyvi kivonatokra, bankszámla kivonatokra és rengeteg türelemre a szükséges nyomtatványok kitöltéséhez. Felsorolni nem olyan vészes, de mindent beszerezni….vicc kategória volt. Hosszú hetek ügyintézése, rohangálás, sorban állás és nem utolsó sorban rengeteg kiadás. És akkor még nem beszéltem az itteni indulás költségeiről: lakásbérlés, kaució (bond), autó vásárlás, első napokban szálloda és autó bérlés, repülőjegy vásárlás és a bőröndbe be nem pakolt dolgok pótlása. Nem hiszem, hogy bárki szeretné tudni ennek a sokmindennek a végét, a pontos összegét. A másik dolog: információ gyűjtés. A végleges döntésünk előtt minden percünk arról szólt, hogy minél több dolgot tudjunk meg az országról, a megélhetésről, az emberekről és kultúráról. A létező összes olyan weboldalt, ahol bármi információ lehet, elolvastuk. Itt most pontosítanék, mert a férj olvasta, én meg ha valami nagyon-nagyon érdekes és vicces dolgot talált, becsatlakoztam.


Végezetül elmondható, hogy ha előre tudom, ennyi macera ideköltözni, lehet százszor is meggondolom. A férj biztosan nem, ő nagyon vágyott már erre a szigetre. És mint tudjuk, pontosan tudja mitől döglik a légy: ahogy sok másban is igaza van, ebben is tudta a tutit: jó itt élni kérem szépen!


Akinek még nem vettük el a kedvét és még mindig szeretnének ide költözni, íme a fontos lépések:

1. Általános információk: New Zealand Now

2. Vízum típusok: find a visa

3. Rendelkezem hiányszakmával? igen? nem? – katt ide 

4. Jópofa kiwis információs oldal, érdemes itt kezdeni: NZ Ready

5. Egyéb hétköznapi információk, mint pl. egészségügyi rendszer, lakásbérlés, fizetés, munkák, nyugdíj, stb.: infó


Kötelező napi olvasmányok:

Helyi hírlap: New Zealand Herald

Helyi index, origo, stb.: Stuff


Az időzítés nem is lehetne jobb: elszállt az ihletem, befejezem a blogot; a férj hazaért, kezében a két útlevéllel, amiben már bele is vannak ragasztva a csodás letelepedési engedélyek. Ez már bizonyíték, nemcsak ígéret. Jöhet is a VBK. Egészségünkre.

6 views