Minden országnak megvan a maga hangulata. A legtöbb helyen persze boldog mindenki – miért ne lenne az-, de ha mélyebbre ásunk, alapvetően mindenhol picit más. Új-Zéland se kivétel ez alól, itt alapvetően a természet uralkodik. Legtöbbször nem vágyunk másra, mint egy sziklán ücsörögve csodálni a természetet, egyedül, mérföldekre a civilizációtól. Ez az ország levetkőztet. Idejössz, kimész a nagyvárosokból a hegyekbe, az óceánpartra, leülsz, és csak nézelődsz. Minden egyes alkalommal magadba akarod szívni a látványt, a szemed úgy pásztáz körbe mindent, mintha fényképezőgép lenne… elraktározni mindent! Elfelejted egy pillanatra a monoton hétköznapokat, magad mögött hagyod a problémákat, és elnézve a természet munkáját, amit évmilliók alatt alkotott itt (és a környéken), szerencsésnek érzed magad. Részese lehetsz e csodás szigetvilág történelmének, láthatod, ahogy alakul, tudhatod, miből lett, és manapság már azt is kideríthetjük, merre változik még. Nem mondom, hogy mindenki át tudja érezni ezt, de ha van pár szabad óránk, ne a látnivalók után caplatva rohangáljunk fel-alá a városokban és hírhedt helyeken, hanem keressünk egy eldugott sziklaszirtet, hagyjuk hogy az idő megálljon, kapcsoljunk ki fejben mindent és legyünk csak kettesben: Új-Zéland és mi.
Bárhová is költözünk, idő kell. Magunknak, a környezetünknek, hogy megszokjanak minket és mi is megszokjuk őket. Az első pár hét lelkesítő újdonságai után elkezdenek lekopni az otthoni szokások, elkezdjük felvenni az itteni hangulatot és egyre többet járunk el mindenfele. Mert itt valahogy természetes, hogy amikor csak lehet, megyünk valamerre. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem muszáj minden hétvégén Queenstownba menni, pl. itt északon is bőven lehet találni kedünkre való kiránduló helyeket.
Sosem állítottam, hogy Új-Zéland a legszebb és pont, vannak még igen impozáns helyek a nagyvilágban… de itt valahogy minden összejön. Meseszép táj, sziget, kevés ember, nagy lakatlan területek, világ vége hangulat … mert ezt érezni lehet. Egy-egy kirándulás alkalmával, mikor csak mi vagyunk és senki más a környéken és bámulunk az óceánba, szinte érezzük, hogy itt a vége. Nincs tovább. Elképzeljük a történelemből megtanult kezdeti időket, amikor a maorik, a helyi őslakosok megjelenetek, sokszor a szemem előtt látom elúszni Cook kapitányt hajójával, amint éppen felfedez… különleges pillanatok ezek. Elnézve a csodás hegyeket rájövünk, milyen jelentéktelen is ehhez képest egy emberi élet.
Imádjuk a csendet. Főleg nyáron, amikor meleg van és egy pillanatra megáll minden, nincs szél, semmi légmozgás, a madarak is csendben, az óceán is messzebb…. hihetetlen. Valahogy a csendnek is van hangja. Érzed, hogy látnod kell. Ilyenkor szoktam hajnalban felkelni, kimenni a teraszra és csak bámulni a semmibe. Nézem a fákat, a hihetetlen alakú felhőket, a napfelkeltét… bámulatos.
Imádjuk a szelet. Na ez se volt régen így, kimondottan utáltam. Pedig az itteni szél kis félelmet kelt bennem, hallom belőle az erőt, érzem ahogy mindenen átmegy (tönkrevágva a paradicsompalántáim), és eltűnik valahol a semmibe. Esővel párosítva nem különösebben érdekel, de ha nincs más, csak szél, és kellemes idő, éjszaka, félelmetes hangok keletkeznek. Szeretem ezt.
Imádjuk az óceán hangját. Hangos, morajlik, óriási hullámok (főleg a Tasmán-tengernél), időnként fejbekólint a saját bodyboardommal, de ennek ellenére élvezem. Szeretem a látványt, a habos végeket, a szörfösöket, ahogy siklanak rajtuk, a gyerekeket, ahogy kacagnak, miközben magukkal sodorja őket… félelemetes erő ez is, és szerencsére ahány strand annyi féle hullám… van miben gyönyörködni.
Imádjuk a madarak csicsergését. Új-Zéland köztudottan (vagy nem) a “madarak szigete”, mielőtt ember lépett a földre nem volt itt más, csak sok szép madár. Rengeteg. Emlősök nem is voltak, leszámítva néhány denevért. Egyeseknek az éneke engem megnevettet, nagyon érdekes és hosszan dallamos.
Imádjuk a hegyeket. Nos, ezek talán a legszebbek, semmihez sem fogható szépség mindenfele. Csak menjünk le délre, és induljunk el a Mt. Cook irányába, garantált a csoda.
Nagyon leszűkítve kétfajta ember él itt: az egyik aki szeret itt lenni, de nem igazán veszi észre, hol is van és nehéz kimozdítani a nagyvárosok mozgalmas világából, a másik aki itt él és imádja a természetet, és amikor csak teheti, kimozdul. Utóbbiak vagyunk mi is. Felfedezünk új helyeket, visszatérünk régiekre, nézzük a hullámzó óceánt, hallgatjuk a különleges madarak dalait, a hajunk pedig ragacsos lesz a sós, nedves, homokos levegőtől. Sokszor lenézek a cipőmre, látom a márka feliratát rajta, leveszem, mert idegesít… mezítláb jobb és nem akarom, hogy bármi is a rohanó világ civilizációs betegségeire emlékeztessen. A hétköznapok telnek, de mindig csak arra vágyunk, hogy megint ott üljünk, a kedvenc sziklánk tetején és elfelejtsünk mindent és a természettel legyünk, mert ő a mi igazi barátunk… kölcsönös tisztelet és szeretet, ez jellemzi kapcsolatunk.
Legjobb helyek a gyönyörködésre, elmélkedésre:
South Island
Queenstown – The Remarkables, Arthur’s Pass, Paparoa National Park, Dusky Sound
North Island
Cape Reinga, Waipoua Kauri Forest, Waitakere Ranges, Coromandel, Tongariro National Park