Christchurch, az új otthon. Jártam már erre jópárszor, tudtam, hogy leszámítva a földrengések "gyakoriságát", egész jó hely. A klasszik turistás pipálni való helyszíneket agyon fotóztam már itt a Déli-szigeten, és eljutottam kevésbé ismert helyekre is, de hogy itt milyen gyöngyszemek találhatóak úgy 200 km-es közelségben mindenfele, azt nem gondoltam volna sosem. Sok minden nem kell ezekhez a felfedezős hétvégi kirándulásokhoz, mint két-három réteg ruha, mert ugye tél van, egy autó, ami 4x4, jól viseli a terepet, át lehet menni kisebb patakokon, folyókon vele és némi hideg élelem... na meg kávé persze (amit mostanság én hétvégén brownie nélkül nem iszok meg).
Rakaia-folyó és szurdok
A Déli-szigeten levő Rakaia-folyó Új-Zéland egyik legnagyobb ún. elfajult medrű folyója, másodpercenként átlagosan 203 köbméter vizet szállít a Csendes-óceánba. A Déli-Alpok nevű hegységben ered, hossza kb. 150 km. Keleti-délkeleti irányban halad, míg eléri az óceánt. Torkolata Christchurch városától 50 km-re délre fekszik. Folyásának csak egy rövid szakaszán halad át egy szűk kanyonban, egyébként medre széles, vize sekély. Az elfajult folyómeder azt jelenti, hogy a lerakott hordalék nagy mennyisége miatt a vízfolyás különböző ágakat alkot, kisebb-nagyobb szigeteket ölelve körbe. Az ágak és a szigetek helye folyamatosan változik. Érdemes a folyó torkolatát követve mindkét oldalon végigautózni. Elképesztő látvány! Pláne, ha hasonlóan lelkes amatőr fotósok vagytok, mint én, garantálom, hogy tíz méterenként meg fogtok állni, ki-be ugráltok az autóból, vigyorogtok, mint kurvaisten, hogy jaj de széééép ez itten! Mert tényleg az, bizony! :)
Nem mellesleg a Rakaia-folyó torkolatáról készült fénykép lett a 2011-es év legszebb űrfelvétele a Digital Globe olvasóinak szavazata alapján.
Lake Coleridge
1946. június 26. A Richter-skála szerinti 6.2-es erősségű földrengés rázta meg a környéket, halálos áldozata szerencsére nem volt ennek az erősebb földmozgásnak, ami Új-Zéland legerősebb földrengéseinek egyike volt. A földrengéseket 1840 óta jegyzik itt hivatalosan, a Richter-skála szerinti besorolás szerint. Ez persze nem azt jelenti, hogy meg kell ijedni, és nem szabad a környékre jönni, de a föld itt alattunk hajlamos a mozgolódásra, ezt nyilván el kell fogadni és fel kell készülni rá. No pánik, be kell tartani amit az okosok mondanak és nem lehet nagy baj.
A tó meseszép türkizkék színű, mint társai itt a Déli-szigeten, igaz nem túl nagy, felszíne kb. 47 km2. Az odaút, meg a környék felfedezése megér egy egész napos kirándulást, bár én már többször jártam erre és még mindig nem volt elég belőle. Maori neve Lake Whakamatau, magát a környezetét évmilliók alatt formálták a gleccserek, földrengések, szél, eső, fagy, hó és vulkánok a mai formájára. Új-Zéland első hidroelektromos erőműve is itt található. A tó a Rakaia-folyóhoz képest 171 méterrel magasabban fekszik, úgyhogy lényegében a gravitáció elég, hogy a víz az erőművön keresztül a folyóba ömöljön. 1914. november 25. óta üzemel az erőmű. Abban az időben ez jelentős mérnöki megoldásnak számított, mert az erőmű zsindelyre épült, amelyet azidáig soha nem sikerült elérni. Az erőmű mérsékelt teljesítményű napjainkban, a tóban tárolt vizet a Canterbury-síkságon található gazdaságok öntözésére is használják.
Ashley-folyó és szurdok, Lees Valley
Ez az a része Canterbury-nek, ami számomra meglepő volt, mert én ehhez hasonló tájat itt Új-Zélandon még nem láttam. Elképesztően szép szurdok, végig jó minőségű murvás út, kb. 650 méter magasra fel lehet autózni és onnan csodálni a kanyont. Ha az Ashley-szurdok felől indultok neki, a hatalmas dombok, hegyek között végigautózva a szerpentines, néhol igen meredek hegyoldalakon közlekedve köbö 2 óra múlva (fotószünetekkel) megérkeztek a Lees-völgybe. Ha tovább szeretnétek menni a Lees-völgyön át az Okuku Pass Rd-on, akkor lesz egy szélesebb, de sekély folyó, az Okuku, amin át kell kelni. Viszont ezt szigorúan csak terepjáróval lehet átszelni, lehetőség szerint nem tavasszal, amikor az olvadások vannak, mert akkor ez az átkelés kivitelezhetetlen. Figyelem, a völgyben és az utána következő szakaszon nemigen van térerő, és mi csak két autóval találkoztunk összesen, szóval legyetek résen. Minden egyes felfedezős-terepjárós túra alkalmával mi mindig készülünk hideg élelemmel, meleg ruhával, viszünk bőven vizet magunkkal, hogy ha véletlen elakadunk valahol, vagy lerobban az autó, szóval bármi közbejön, és nem érünk haza, felkészülünk az autóban töltött éjszakázásra. A völgyben van bőven track mindenfele a dombokra fel, érdemes feltérképezni a környéket, remek fotózási alap, és nem utolsó sorban gyönyörű a látvány. Aki szereti a hosszabb, egy napos autós túrákat, ide mindenképp menjen el!
Warning! Ha bérautóval kelnétek útra, szinte kivétel nélkül a biztosítás ezekre az útszakaszokra nem vonatkozik. Azt se felejtsétek el, hogy nincs térerő a legtöbb helyen. Ha bármelyik program érdekel benneteket, gyertek el egy csoportos vezetésre velem, részletek az "idegenvezetés" menü alatt. :)