Az új-zélandi közlekedés…. hát hogy is fogalmazzunk… bámulatos. Néha félelmetes, ahogy ezek a kiwik már túl nyugodtan, birkatempóban, kissé bénán, mint a robotok haladnak az utakon. No félreértés ne essék, rendben van ez így, de akik az indexet nem használó, örökösen bepofátlankodó, gyorshajtást kedvelő és a másikat semmibe vevő európai közlekedési normákon nőttek fel, azoknak az első pár nap, hét, hónap…. és utána is mulatságos errefelé útra kelni. A maximális megengedett sebesség 100 km/h, ami számunkra lassú nyugdíjastempó, a másik “élvezetes” dolog pedig a bal oldali közlekedés és a vele járó furcsaságok, amit végeredményben anno egy-két nap alatt megszoktunk. Örömhír viszont, hogy a férj már új-zélandi jogosítvánnyal rendelkezik, így ő már papíron is (vagy csak) tud közlekedni. Szinte minden autó automata váltós, ezért a vezetés önmagában errefelé nem nagy kihívás, leszámítva hogy az utak igencsak kanyargósak. Egyenes útszakasz elvétve akad a környékünkön és az országban se sok, emiatt nem érdemes kávézás előtt, fáradtan és még álmosan útra kelni, hiszen általában akad dolgunk útközben rendesen. Sör meg szotyi legyen, hosszú leszek!
A legjobb az itteni közlekedésben, hogy a kiwik eszméletlen bambák és csodálkozósak. Mondjuk ha jobban belegondolok, nemcsak az utakon. Cukik, meg minden, de ha autóba ülnek, egyszerűen birkává válnak. Időnként túlzottan is belassulnak, körülnézés nélkül kivágódnak elénk és ha kirakják az indexet máris azt hiszik hogy övék a világ. Nem utolsó sorban az autópályán egymás mellett mennek és nem tartanak balra, ahogy logikusan kéne. Egy egyszerű parkolóból kitolatással össze lehet őket zavarni és hosszú percekig gondolkodós megállásra kényszeríteni. Engem speciel mulattat ez az egész… ha épp van rá időm, persze. Valahogy a logika meg az “oldjuk meg a problémát minél gyorsabban és ne tartsuk fel a forgalmat” elmélet itt nem igazán működik. Mondjuk a statisztika melletük szól, a többi országhoz viszonyítva nem kimagasló a balesetek száma. De valahol mégiscsak érződik a 40 millió birka hatalma és többségi jelenléte és az elmélet is beigazolódni látszik, mely szerint a háziállatok előbb-utóbb hasonlítani kezdenek a gazdájukra – mi esetünkben az emberek a birkákra, hiszen a kiwik remekül átvették ezeket a lassú, már-már idegesítő és bicskát a zsebünkben kinyitó gyapjas szokásokat.
Azt tudni kell, hogy Új-Zéland nagy. Egészen pontosan nagyjából 3x akkora, mint Magyarország és a legészakibb csücskétől az egyik nagyon déli városig, Bluff-ig 2074 km-t kell megtenni. Nah jó, nem kell, de lehet. Ami szép az egészben, hogy egy ekkora területen közel 4,6 millió ember lakik. Namármost autópálya hálózat az nemigen létezik, hiszen lássuk be, egy ekkora területű és ilyen népsűrűségű országban (15 fő / km2) ez bizony pénzkidobás lenne. Átvettük hát a már jól bevált amerikai modellt: a nagyvárosok bevezető szakaszain és azokat átszelve többsávos autópályák találhatóak, de a nagyobb városokat összekötő utak szimpla országutak, 100 km/h-s sebességkorlátozással… tudom, ezt már említettem, csak nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ennyi az annyi. Mivel a belső repülőjáratok remekül működnek, rengeteg várost összekötnek és használják is a kiwik ezeket, ezért az autóutak elegendőek.
A “normál” benzin errefelé a 91-es. Hát, felőlem, nekünk jó, most éppenséggel nagyjából $1,9 / liter az ára. (1$=200 Ft, ami nincs 400 Ft / liter, az éves, nagyjából bruttó 10 millió Ft-os átlagfizetéshez képest ez azért nem rossz.) A dízel üzemanyag ára ellentétben nagyságrendileg a 91-es kb. 60%-a, de erre még RUC-ot kell fizetni (road usage charge = úthasználati díj).
Errefelé autót tartani “filléres” tétel. Kezdjük azzal, hogy autót venni nem egy nagy macera. Az első használtautó vásárlásunk annyiból állt, hogy kinéztük a verdát, elvittük egy körre, 2! db papírt kitöltöttünk, aláírtunk 3 perc alatt (hozzátenném, nyomtatvány volt), majd fizettünk és már mentünk is el. Aztán annyi dolgunk maradt, hogy 10 dollárt (2000 Ft-ot) kifizettünk a postán az átírásért – ezt lehetőség szerint minél előbb meg kell tenni-, majd az autó hivatalosan is a miénk lett. Done! Ezen felül ami még költség, az a WOF. (Warrant of Fitness) Ez lényegében azért fontos, hogy véletlen se közlekedjenek az utakon olyan autók, amelyek műszaki állapota nem megfelelő. Úgyhogy a 2001. után gyártott autókat évente egyszer (új autóknál 3. év után), az idősebbeket pedig fél évente visszük WOF-ra, ami annyit tesz, hogy szorgos és hozzáértő kezek egy lista alapján átnézik a gépjárművet és ha mindent rendben találnak, fizetünk kb. $40-t és mehetünk is tovább vele. Ezen kívül akad még itt valami otthoni teljesítményadó szerűség (vehicle licensing fee), ami épp július 1-től kb. 40 dollárral csökken, így átlagosan egy évre 170 dollárba kerül, ami megint csak egy kisebb tétel. Azt csak halkan jegyezném meg, hogy azért csökken az ára ennek a díjnak, mert az elmúlt évben soknak bizonyult az ebből beszedett adó összege (értsd túl sok bevétele volt az NZTA-nak), ezért rendesek és visszaosztják a népnek. Kíváncsi lennék, hogy Magyarországon mikor fognak csökkenteni bármit is, mert túl sok egy intézménynek a bevétele.
Távol álljon tőlem, hogy nemzeti hovatartozás szerint különítsem el a jó és rossz vezetőket, de most mégis megteszem. Ugyanis az indiai és ázsiai sofőrök időnként … hát… hogyismondjam…. életveszélyesek. Azt már mindenki tudja, hogy drága Stella az én egyik legjobb cimbim – és kínai ugye-, de ha be kell ülnöm mellé a kocsiba, hát bizony mindig erősen elgondolkodom, hogy talán templomba is kéne járnom, mint a rendes átlag kiwiknek. Valami elképesztő a csaj… figyelmetlen, béna és az a kategória, akinek jogosítányt mégcsak messziről se mutatnék, nemhogy adnék. Ráadásul nekik lehet kínai nyelven is vizsgázni, igazságtalan!
De miben eltérőek errefelé a szabályok? Pl. a városokba beérve nem kötelező az 50, csak ha tábla jelzi ezt, ahol a sávok között meridián (otthon “rá nem menj csíkozás”) van felfestve (képet látsz lent), azt használjuk kanyarodáshoz lelkesen, az iskolák közelében tényleg lassabban közlekedünk és kátyúkat nem nagyon kerülgetünk, mert nincs mit. Ami vicces néha, hogy vannak táblák, amik előre jelzik, hogy 200 méter múlva jön egy 50-es sebességkorlátozó tábla… na ezt én még speciel nem szoktam meg, általában már akkor lassítok, ha még csak figyelmeztetnek, hogy majd lassítanom kell. De azt se nagyon tudjuk elviselni, hogy miért kell autópályán, 100-as tempós lehetőségnél, két autónak egymás mellett, kilencvennel!!! haladnia. Ok, nincs leírva a nagykönyvben, hogy balra tarts (csak az apróbetűs részben), de hagyjuk már szegény kelet-európai népet (akik a 130-on meg a korlátozásmentes német autópályákon nőttek fel), hogy had száguldozzanak kedvükre… százzal!! Aztán nem elég, hogy körforgalom hegyén hátán, de még fekvőrendőrök is akadnak szép számmal. Amit nem igazán értek, mert többe kerül, mint egy sebességkorlátozó tábla, és az itteni birka sofőröknek az is jó, mert általában annyival mennek, amennyivel mehetnek … vagy még lassabban. Engem az őrületbe lehet kergetni az ötvenes tempóval, egyrészt mert a Volvo sem kedveli, másrészt meg szeretek veszélyesen élni, úgyhogy nekem az 51 az ideális tempó. De nem, ezek itt tényleg ötvennel mennek… és ha több kilométeres dugó van és a végén vagyunk, akkor az már alig húsz… sose érünk így oda, Shrek. (további eltérő szabályok, táblák fotói a bejegyzés végén lévő albumokban lesznek)
Jó tudni, hogy:
– ködlámpával közlekedni errefelé menő
– a reflektort akkor használjuk, amikor úgy érezzük, hogy nekünk most kell, időnként figyelmen kívül hagyva a környezetünket, szembe jövő autósokat
– a turistákat bármikor felülbíráljuk – ha épp úgy ítéljük meg, hogy veszélyesen közlekednek, egyszerűen csak elvesszük tőlük a slusszkulcsot és beadjuk a legközelebbi rendőrörsre (klikk a cikkért ide)
– a dugóban türelmesen ülünk, NEM dudálunk, kiabálunk, és még csak nem is bézbólütővel verekedünk
– sötétben gyakran elfelejtjük a világítást, minek is, sok helyen van közvilágítás, ez bőven elegendő
– az útburkolati jeleket akkor is látjuk ha nem akarjuk, ugyanis nagyjából félévente minden újra van festve (ahogy az utakat – a felső kopó réteget – szintén sok helyen, nagyjából évente újra aszfaltozzák, ezért kátyúk errefelé nem igazán ismertek)
– a használtautó piac lázban ég, mindenki vásárol és elad, minden sarkon találni szebbnél szebb jobbkormányos japán autókat (többnyire ezeket érdemes vásárolni, mert olcsó a szervizeltetésük)
– a közlekedésbe a tömeg is beletartozik, mármint a buszozás meg ilyenek… nos azt tudni kell, hogy itt metró nincs, troli az volt, de minek, helyette pedig maradtak a buszok, amik sokszor késnek, nem olcsó és ha nem ülünk le rajta, nem indul el (valamint a komp is népszerű errefelé, a férj pl. ezzel jár be a citybe)
– Új-Zélandon az országba érkezést követő 1 évig vezethetünk a magunkkal hozott jogsival, ha van hozzá angol fordításunk, persze (ezt követően egy elméleti és gyakorlati vizsgán kell átesnünk, és már kiwi sofőrök lettünk – kivéve ha esetleg elutazunk valamerre, mert akkor ha visszaérünk, újra indul az egy évünk)
-a zippelés errefelé nagyon megy (autópályára felhajtva, dupla sávos kereszteződések után egy sávra szűkülve általában szép nyugodtan besorolnak az autósok egymás mögé… bámulatos)
Veszélyforrások az utakon:
Nos a jobbkormányosság vicces fogalom errefelé. Ugyanis, kis családunk két autóval büszkélkedhet, egy Mitsubishivel meg egy Volvoval. (mindegyik kombi, ezt már mondanom se kell, szerintem) Nos, a Volvo, ugye, európai márka. Ami annyit tesz, hogy a kormányoszlop egy az egyben át lett rakva a bal oldalról a jobb oldalra. Az index nekünk a bal oldalon, az ablaktörlős meg egyéb funkciók pedig a jobb oldalon figyelnek, de ezt úgyis tudjátok. Ez eddig rendben is lenne, hiszen ehhez vagyunk szokva, de… ha nem lenne kézi váltós a kocsi, kicsit bonyolódhat a dolog… mert mi van, ha váltanunk kell és még indexelni is… mindkettőt bal kézzel… haha… na igen! Aki ezt kitalálta, ezt nem gondolta át alaposan. Meg azt sem, hogy mi van ha egy családban van egy európai márka, meg egy japán is. Ugyanis a Misiben (Mitsubishi) az index a “helyén”, a jobb oldalon van! Szóval a japcsik megcserélték az indexet a kormányoszlopon, mert valahol így logikus és kézreállóbb a dolog. Úgyhogy mi nem azért ablaktörlőzünk állandóan száraz időben mert új lakosok vagyunk, hanem mert felváltva használjuk az autókat és bizony az átállásig kell egy-két törlés.
Kedves női olvasók, ezt szeretni fogjátok. Itt Zééországban létezik egy olyan cég, akik a nem autószakértő, de autót vásárolni szándékozó hölgyek kedvéért alakultak meg. Mégpedig: van egy kiwi hölgy, akinek semmi kedve autószalonról autószalonra járni, hogy autót vegyen magának. Épp szingli, dolgozik és bulizik orrba-szájba, hogy pasit fogjon magának. Az autókhoz amúgy sem ért, és az idejét sem azzal akarja tölteni, hogy bogarássza a hirdetéseket. Mit csinál? Felmegy a Women on wheels oldalára, megadja a kívánt paramétereket (autó típus, felszereltség, rendelkezésre álló pénzösszeg, stb.), majd megmondja, hogy másnap délelőtt 11-kor a háza mellett lévő kávézóban lesz és a cég odaviszi neki azt az autót, ami leginkább megfelel az igényeinek… hogy megtekinthesse, kipróbálhassa, és akár meg is vehesse. Igen, ez itt kérem szépen működik és igény is van rá!
A kiwik többsége (és most már a turisták is) előszeretettel járnak karavánnal mindenfele. No most nem a hétvégi bevásárlásokra gondolok, hanem a tipikus új-zélandi nyaralásra. A kempingelés errefelé nagy divat, hiszen a természetes közegünk gyönyörű és egy ilyen környezetbe igazán csak a hálózsák meg a bakancs illik bele. Még nem volt szerencsénk kipróbálni ezt az őrületet, de ami késik nem múlik, bár a férj szereti a négykerékmeghajtásos volvós élvezettel vezetős órákat az utakon, hegyek között tölteni, így nem hiszem hogy ezt az élményt a közeljövőben egy lakóautós országjárásra cseréljük le.
Véget ért a móka mára, térjetek hát nyugovóra. Akinek volt türelme ideáig eljutni, vendégünk egy sörre! (igen, gyertek, kopogjatok bátran) Aki meg feladta… hát annak már úgyis mindegy! Azt pedig jó, ha megjegyzitek: errefelé szondáztatáskor nem fújni kell, hanem beszélni. Úgyhogy ki lehet élni magunkat, énekelhetünk Halász Juditot, vagy húsvéti locsolóverset is mondhatunk, de akár magyarul is szidhatjuk a rendőrt, ha tudjuk mi lesz a vége…
Lehet itt szép helyeken autózni:
Autópályán:
Felfestések:
Táblák:
Comments