Search

tEAsting – cheap and cheerful wines

Tiniként boroskólázva a sarki fapados kocsmákban és művelődésházas diszkókban, kissé felnőve tisztán, de az édeset kedvelve, aztán rászokván a minőségi palackokra rájövünk, hogy a száraz bor nem is olyan borzasztó, sőt, tud az nagyon finom is lenni. Majd idővel, több száz üres palackkal a hátunk mögött, immáron hobbi szakértőként rászokunk a különleges darabokra. Ez a poszt az otthoniak unszolására, bár annál nagyobb tesztelős kedvvel született meg. A magyar borok jók, de még milyen jók! De azért a Kiwik is tudnak valamit… lássuk hát, hogy ha a naptól épp nem, mely boroktól lesz errefelé pirospozsgás a Kiwi pofazacsi.

1836-ban egy angol pasas, becses nevén James Busby által kerültek ide az első szőlőtőkék, amiket Angliából és Ausztráliából hozott magával. (nem mellesleg az ő szépen betelepített birtoka előtt köttetett meg a Waitangi szerződés, aminek fordításában is részt vett) Vannak, akik szerint viszont a Római Katolikus Egyház által Hawkes Bayben alapított szőlőbirtok volt az első a szigeten. Most már sose fogjuk megtudni, ugye. De ami érdekes lehet, az a horvát vonatkozás. Állítólag, a 19. század végén betelepült horvátoknak köszönhetjük a most tonnaszámra kapható finomabbnál jobb borokat. Ők hozták ide a bor szeretét, a művelés örömét, és ők voltak azok, akik elsőként iparszerűen termelni és értékesíteni kezdték az általuk készített jó minőségű borokat. (fontos megjegyezni, hogy nem kevés vulkán, köztük kevésbé aktív, aktív és már nem működő – elvileg – található Új-Zélandon, ami köztudottan jót tesz a szőlőnek) Viszont alapvetően az angol hagyományok, azaz a sörkészítés és fogyasztás volt inkább jellemező a Kiwikre.

James Busby

James Busby háza ma Waitangiban

Ha már alkohol, akkor azt még tudni érdemes, hogy drága Kate Sheppard, aki a 10 dollárosunkon is látható, ideérkezvén és letelepülvén hamar észrevette, hogy biza a helyiek nem igazán tudnak mit kezdeni a munkán kívül töltött idejükkel, hiszen esélyük se volt elhagyni a szigetet. A folyamatos belső maori konfliktusok is visszavetették az országon belüli utazási kedvet, nem utolsó sorban az akkoriban még igen alacsony számú lakosság és egy új ország épp kialakulófélben lévő társadalmi nehézségei is mind-mind az alkoholizmus felé taszította az újonnan letelepedett angolokat… Kate viszont ezt nem hagyta annyiban és  felvette a harcot a családokat romba döntő alkoholizmus ellen, amit kitartásának és meggyőző személyiségének köszönhetően sikerre is vitt.  (nem mellesleg ő volt az, aki rengeteg munkával elérte, hogy a nők 1893-ban urnák elé járulhassanak és szavazhassanak – a világon elsőként)

De kezdjük is az alapokkal: a legsikeresebb fajták errefelé a sauvignon blanc, a pinot noir es a chardonnay. (mindegyik szőlőfajta kedveli a hűvösebb új-zélandi éghajlatot, mint pl. a Marlborough borvidék) Az új-zélandi borvidékek elhelyezkedése, csak hogy mindenkinek tiszta legyen, a Marokkó és Bordeaux (francia borvidék) közötti földrajzi szélességnek felelnek meg. No erre még rájön pár éghajlat, a Csendes-óceán nyugati áramlatai és a magas hegyek, amik jelentős mennyiségű csapadékkal látják el a környező földeket. Ezek miatt is méltán világhírű az új-zélandi bor, nem kevés bevételt termelve kishazánknak.

Kezdeném a teszteket az első borászatos látogatásunkkal. Egy rádió reklámban lettünk figyelmesek arra, hogy egy helyi borászat agyon reklámozza magát azzal, hogy reopening hétvége van. (újra nyit a kis szőlészet) Férj egyből kiadta az utasítást, hogy mostazonnal foglaljak és szombaton menjünk el ebédelni és bort kóstolni ebbe a jólhangzónevű boros helyre. Nem bántuk meg, az étel remek volt, a borok még inkább, a szakács pedig olasz….hát valami mennyei 2 órát töltöttünk el, ingyen bórkostolóval és egy nagyon-nagyon-nagyon finom ebéddel kiegészítve. (itt halkan jegyezném meg, hogy a férj vélhetően már unja a házi kosztot, ezért akart valami normálisat is enni) Kóstoltunk kétféle bort, íme:

http://www.ascensionwine.co.nz/#!store/cllq/products/ascension-s-the-ascent-premium-reserve-matakana-chardonnay

 http://www.ascensionwine.co.nz/#!store/cllq/products/ascension-s-bella-rosa-matakana-rose

Aztán egy-egy ráérős vásárlásom alkalmával időről időre leragadok a borospolcok előtt, mindenféle nedűket árusító helyeken – hát sokszor nem éppen a legjobb borokra esik a választásom.


Picton Bay, Pinot Noir, 2013

Na ez az a bor, amiről nem tudom eldönteni, hogy finom vagy pocsék. Néha érzek benne némi Gere Portugieser ízt, néha pusztán egy lágyabb, kevésbé fűszeres, kissé karakter nélküli bornak az íze jön át. Nem tudom. Decinként, munka után, késő délután kortyolgatni a teraszon mindenesetre nem rossz. Az biztos, hogy ilyen bort csak akkor vennék, ha nem a minőségre, hanem a mennyiségre hajtó népséget látnánk vendégül. Nem hangzik túl jól a címkén olvasható szöveg: “This wine is made from grapes…. ” – ahha…. jó tudni. (fordítás: ez a bor szőlőből készült…) Mindenesetre a címke nyerő, az én női szemeimet vonzzák a feltűnőbb színű palackbevonatok.

Aztán itt van Jon, a mi kissé sovány kiwi property managerünk (ingatlanos csávó), aki egyben kertész, lakberendező és “házépítés befejező”, igen kedves és (férj most elfordul) jóképű fiatalember. Íme a Jontól kapott borok fele:


Bensen Block, Merlot, 2012

Nagyon fűszeres, nekem már túl kénes változat, de alapvetően az íze…. meglepően finom! Sőt! Kevésbé rajongok az igazán fűszeres és testes, nehéz borok iránt, és egy picit too much nekem, de valahogy jól esett egy hét alatt elkkortyolgatni. Ma épp finom malacsültet készítek, céklasalátával és krumplipürével, méltó kiegészítője lesz ennek az estének.

A második Jontól kapott palack egy klasszikus, az itteniek által igen kedvelt bor, a chardonnay. (bár ezt szerintem minden angol féleség issza, mióta látta a Bridzsit Dzsónsz filmeket és rájöttek, biza a chardonnay igen jó hangulatfokozó) No erről semmi különöset nem tudok mondani, lévén hogy nem mi ittuk meg. Volt egy “kellemes” fürdőzésünk nyáron, amikor sikerült a Volvo kulcsát a ház kulcsával együtt belejtenem az óceánba. Mivel én erre nem lettem figyelmes, az ósön, mint egy fánkotfaló amcsi rendőr, bekebelezte az egészet. Hát… hmm. No a lényeg, hogy a keresésben segítségünkre volt két helyi pofa – konkrétan az egyik meg is találta a kulcsot, ennek örömére másnap megleptük őket némi fánkkal és ezzel a borral, hálánkért cserébe. … és még csak le se fotóztam, nah mindegy…


Ara Pathway, Sauvignon Blanc, 2013

Többszörös díjnyertes borról beszélünk (akit érdekelnek a részletek, katt ide). Nálam leginkább könnyű nyári estebédeken csúszott, finom bbq-n sült húsok mellé, zöldségkörettel. Sokat gondolkodtam ezen a boron, de végül se jót, se rosszat nem tudok rá mondani. Nem vásároltam újra, ez tény, de biztos hogy ha valamerre járok ebédelni és látom a borlapon, szívesen elkortyolgatok egy pohárkával egy finom saláta mellé. Ízre leginkább egy jó minőségű balatonboglári borhoz tudnám hasonlítani.


Corbans Homestead – Merlot – 2012

Nem akarok én senkit se bántani vagy megsérteni, de ez nem az a bor, aminek örültem és amit örömmel fogyasztottam. Ízre nekem savanykás és kénesebb a kelleténél, bár az új-zélandi borokra jellemző az erős savasság, így erre nem panaszkodhatok. Egyszerűen ez nem az én borom. Talán szekszárdi merlot borokra hasonlatos az íze, amiket én különösebben sohasem kedveltem. Most szörnyű dolgot fogok elárulni: ehhez a borhoz biza vettem kólát és azzal folytottam el az ízét, hát jómeleg nyári esteken nem volt ez annyira rossz, kérem.


Montana, Pinot Gris, 2014

Meg is érkeztünk! Ez a bor zseniális! Üde, friss, éppen annyira ízes, zamatos, mint amennyire az én túlérzékeny ízlelőbimbóimnak megfelel. Jól lehűtve valami csoda! Savanykás, egy minimális cserszegi fűszeres beütéssel, csodás a színe és éppen csak annyira savanyú, hogy megmondom őszintén, jól be is rúgnék belőle. (a savanykás íz leginkább a kóstolás elején érződik, utána jönnek a körtés-citrusos ízek, amik igazán dominánsak benne) Nem zavarna egyáltalán, ha egy ilyenből egy második üveget is egyedül kéne elkortyolgatnom. Sőt, ha vendégségbe innám, konkrétan nem mozdulnék mellőle, nehogymán más is igyon belőle!


Ascension, Old Tawny Port

Mint az a nevéből is azonnal kiderül, portói jellegű borról beszélünk. Ez valami csoda! Édes, de nem émelyítő, inni akarod folyamatosan, de valami mindig visszatart, hogy neeeeeeem, ezt nem fogjuk benyelni, mint egy jó adag szilvapálinkát – szépen lassan kortyolgatjuk és kiélvezzük minden cseppjét. A férj kedvence, mellesleg, nagyon szereti a portói borokat. Volt szerencsénk ezt is megkóstolni és még szereztünk is egy üveggel belőle. (nem könnyű, nagyon keveset palackoznak belőle és tőlünk egy nem túl messze, de annál híresebb borvidéken – Matakana – készül) Az “alapbor” – jaj de csúnyán fogalmazok-, amiből készül, 12 éves. Ajánlom mindenkinek! (fénykép nem készült, mire feleszméltem, elfogyott )


Wolf Blass, Cabernet Sauvignon, 2012

Képzeljünk el egy forró nyári napot (amilyen mostanság itt akad bőven), amit egy kellemesen hűs este követ. Üljünk ki a teraszra még jóval naplemente előtt, tegyük fel a lábunkat a szemközti székre, nézzük az épp előttünk üvöltözve ütögető kínai golfozókat. Öntsünk ki egy pohárba nagyjából fél deci bort, majd elégedetten sóhajtva kortyoljunk bele a poharunkba és élvezzük a finom zamatos, bíborvörös nedűt….na ébresztő, ez nem az a bor lesz. Ennek az üvegnek az alján annyi borseprő volt, hogy öröm volt nézni. Szó szerint, mert én az utolsó decinél vagy 10 percig tanulmányoztam – szaglással, ízleléssel és kézrátétellel – a bor “alját”. (sőt, az utolsó decit konkrétan szűrőn át töltöttem ki) Nos nem tudom, hogy ez tényleg seprő volt-e vagy valami más… de gyorsan el is felejtettem. Szintén “kólával elmegy szombat este” borról beszélünk. Íze borzasztóan savas, kénes, mintha “romlott” lenne… de nem adtam fel, jöhet a következő ausztrál jóság.


Brown Brothers, Australian Tawny

Ezt a finomságot az “egy éve itt vagyunk” ünnepségsorozat alkalmából szereztük (és nyakaltuk) be. Beszéljen most helyettem a címke, ez a bor is finom, ahogy általában a hasonló árban ($25) beszerezhető társai.


Aztán, jöjjön aminek nem kéne, de néhány szót mégiscsak megérdemel, pusztán elrettentésképpen. Íme az otthoni koccintós megfelelője, a kartonbor! (“eredeti nevén” cask wines) Hát kérem szépen egy ilyen több literes karton gyanítom a nyugdíj után jó esetben két hétig is kitart – és nem eláll, ez a nem mindegy …. na erről nincs teszt és nem is lesz. … valamint lássunk már egy szubtrópusi melegben is a rövidgatyóban elférő, pohárral felszerelt mini palackot.

Kiemelnék még néhány híres új-zélandi borászatot. Ezeknek a pincészeteknek a borait világszerte be lehet szerezni, népszerűek és nem utolsó sorban kiváló minőségűek. A Pegasus Bay, a Mills Reef, a Te Mata, az Urlar és a Felton Road borai bizony bearanyozhatnak egy kellemes vacsorát, estét.

Ami pedig kettős érzelmeket vált ki belőlem: a legtöbb bor itt csavaros kupakos, nem parafadugós. Ami valljuk be, leegyszerűsíti a dolgot, mert még pityókásan is képesek vagyunk 2-3 mp alatt kinyitni egy palackot, anélkül hogy nyakon öntenénk magunkat a felével. Másrészről viszont a parafa dugónak és így egy üveg kinyitásának hangulata van… pláne ha jókedvünkben szagolgatjuk még a dugót és szomeliéhez méltó módon, immáron berúgva elemezzük annak tartalmát, minőségét. 

Ahogy a címből kiderül, a fentiekben “olcsó, de jó” (cheap and cheerful) borokat teszteltünk, amik egy-egy hétköznapi cafe-ban töltött ebéd vagy egy átlagos bbq este, netán egy beszélgetős teraszos nyári délután remek társai lehetnek. Hamarosan sort kerítünk a legnagyobb és leghíresebb, valamint kiemelkedő minőségű borok tesztelésére is!

Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás: Gere, Wunderlich, Feind és Bock. :)

©2014-2020 by KiwiLife
Adatvédelem: a blogban megjelenő tartalomra (írások, fotók, stb.) a szerzői jogról szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozik. Kérem, hogy az oldal tartalmából származó átírás nélküli szöveg, szövegrészlet és fotó közlése az oldalra való egyértelmű hivatkozással vagy linkkel történjen! Köszönöm.