top of page
Search

Should we stay or should we go, eh?

Writer's picture: EraBeraEraBera

Vannak bejegyzések, amik csak úgy jönnek, mint ez is. Hallok egy számot a rádióban, és bumm, meg is írtam, hát ez most így született.

Aki külföldön él, tudja: nincs hét, hogy nekünk ne szegeznék a nagy kérdést… most akkor végleg maradtok vagy hazajöttök egyszer? Mit lehet erre mondani? Csakis az igazat, persze. Nálunk speciel megvan a klasszik válasz erre: naná hogy maradunk… de aztán a fene tudja… az elmúlt 3x évben elképzelhetetlennek tartottuk, hogy mi ide költözzünk. Aztán tessék. Hazavágyunk? Nem igazán. Inkább gyertek ti ide.

Most őszintén: ki az az elmeháborodott, akiben egyáltalán felmerül, hogy erről a csodás szigetről elköltözzön. Nah jó, a kiwik biza sokszor nekivágnak a nagyvilágnak, aztán rájönnek, hogy jaaaj, hát mégis kiwik vagyunk, meg hát ez az esős Anglia meg egyéb országok nem is olyan szépek, mint odahaza… és az emberek se olyan lazacok, az akcentus is borzalmas mindenhol (mi vaaaan?!), akkor menjünk hát vissza. (azt csak halkan jegyzem meg, a kiwi akcentus az, ami borzalmas… de már megszoktuk) Szóval elképzelhetetlen sokak számára, hogy a kiwik egyáltalán elvágynak innen. De mivel szigetország vagyunk és kb. 4,5 millió emberrel érintkezünk (nah jó, meg sok turistával, persze), kéne látni mást is, nemcsak ezeket az unalmas, néhol feketehomokos csúf óceánpartokat, lenyűgöző hegyeket, meseszép érintetlen tájakat. Eh, ki érti ezt!

Mami és a fekete homok (Bethelles Beach)

Honvágy az akad. (írtam is itt róla) De érdekes, csak akkor, ha belefutok fotókba, és elmélázok rajtuk. Amúgy különösebben nincs vele gondunk, pláne ha olyan napokat élünk, amikor minden este órákat dumcsizok az otthoniakkal, rokonokkal, barátokkal. A férj kimondottan allergiás sok magyar dologra, ennek ellenére aktívan olvassa a hazai híreket és nevet jókat, jhajj de jó hogy eljöttünk mi onnan. Persze neki is hiányoznak az ezer éves cimbik, Schukiék, Zoliék, Stockiék, családostul, de a mai világban a kommunikáció ilyen távlatokban nem gond és ha hazalátogatunk, úgyis mindenkit szemrevételezünk.

Drága Macsikám emlegette pont a napokban, hogy próbálta mindenféle varázslatokkal kideríteni, vajon hazamegyek-e még ebben az életben. Szomorúan közölte, hogy nem biztos, amin meglepődtem (miért is?), de örültem…. ahh, ezek szerint télleg kiwi leszek? Aztán Ágiékat is csábítom ide az esős, szürke Angliából, jöjjenek már picit lazítani, hát remélem összejön majd egyszer… addig is tudat alatt építgetem az érdeklődésüket mindenféle kiwi jóval, berendezem majd a vendégszobát bababarátnak, küldözgetem a fényképeket, és felkészülök mindenféle gluténmentes meg egyéb finomságokkal, hogy szuperegészségesen tarthassam itt őket minél tovább….

Aki erre jár és olvas minket, szavazzon már, hogy menjünk vagy maradjunk… itt lent kommentben. Kíváncsian várom a véleményeket.

De miért is mennénk haza? Ok, a barátok, akik mondjuk már jócskán elfogytak, egy húzóerő, de már kevésbé. Rokonok, hát van belőlük, de most őszintén, ti mikor szoktatok eljárni velük bárhova is? Esküvő, temetés, szülinap, jaaj arra járunk felétek, beugorjunk?! ..azt jóvan. Hát, ha jobban belegondolunk, mondjuk egy kiruccanás hozzánk kb. 3 hétre jóval tartalmasabb együttlét lehet, mint az otthoni megszokott családi összeröffenések. Úgyhogy drága barátaink, rokonaink, vannak még szabad kapacitásaink az évben, kaja, pia, szállás, bbq, törölköző és saját fürdőszoba garantálva, CSAK GYERTEK MÁN! (egy kikötés van: utálom a tücsköket és néha bejönnek a házba, úgyhogy ha sikítok és üvöltök, biza azt meg kell oldanotok, hogy az állatka kikerüljön innen … kell ennél jobb ajánlat?)

...még felhős időben is csodás, nem?

Nos, elfogytak a “miért menjünk haza” indokok. Sorolhatnám még, hogy Balaton, meg Budapest, de csodás, és ez így igaz, de ha lemegyek az ósönpartra, hát elmegy mindenféle hazaköltözéstől a kedvem. A férjnek is, persze, csak hát ő a csendes társ ebben a blogban.

De akkor miért maradjunk? Eszméletlen szép táj, óceán, tiszta levegő, kedves emberek, élhető gazdaság… soroljam még? Tudom, nem kell. Sokan kérdezték, volt-e bármiféle negatív tapasztalatunk. Hm… nemtom. Szerintem semmi attrocitás nem ért még bennünket, azon kívül, hogy néha hallom a boltokban, próbálják megfejteni a nyelvünket és ilyenkor többnyire az orosz nyer. Nekem aztán édes mindegy, legyen, bár néha én is gondolkodom egy-egy kiwi hadarós akcentuson, hogy ez biztos hogy angolul beszél, bakker? Egyem a szívét a kertészünknek, nagyon rendes fazon, de általában úgy beszélgetek vele 15 perceket, hogy utólag próbálok rájönni, miről is beszélgettünk. Ennek ellenére mindig jól eldumálgatunk.

tavasz – Rangitoto Island

A kiwik amúgy baromi rendes emberek: ha nyitott vagy és kedves, túlzottan is, szeretni fognak. Ennyi a nagy titok. Na otthon már kevésbé mondhatom el, hogy ha széles mosollyal közelítek meg egy intézményben egy közalkalmazottat, segítőkész lesz és az esetleges apró szabályokat felrúgva is segít, hogy megoldódjon minden. Vannak jó fej magyarok, otthon és itt is, de alapvetően a két nemzet mentalitása merőben eltér egymástól. Családot alapítani? Itt bátran lehet.

Úgyhogy drága szeretteink, így két év távlatában azt kell hogy közöljem veletek: mi megtaláltuk a számításainkat, jól érezzük itt magunkat. Ez rossz hír azoknak, akik unják már a blogunkat, mert sajnos folytatódni fog mindenféle cuki kis történettel, amik velünk történnek és elmélkedésekkel, amit mi gondolunk itt a világ másik felén. Úgyhogy … should we go? No way! Should we stay? Definitely yes, bro! Cheers!

Comentarios


@2023 KiwiLife Minden jog fenntartva! Szerzői jog által védett saját tartalom!
bottom of page