©2014 by KiwiLife
Adatvédelem: a blogban megjelenő tartalomra (írások, fotók, stb.) a szerzői jogról szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozik. Kérem, hogy az oldal tartalmából származó átírás nélküli szöveg, szövegrészlet és fotó közlése az oldalra való egyértelmű hivatkozással vagy linkkel történjen! Köszönöm.

Search

Random

Kétfajta mód létezik a hétvégéink eltöltésére. Az egyik, amikor már hét közepén tudom, mikor kelünk fel, mettől és meddig és hova és merre fogunk kirándulni. Ez az egyik változat, és bevallom őszintén, a gyakoribb. Az esetek…..jó …..99 %-a. Na a másik, nagyon ritkán előforduló jelenség, hogy egyszerűen nincs kedvem se időm kitalálni, hogy mégis mi legyen a program hétvégén, merre menjünk. Ekkor a férj dönt, megnyitja a mapszot, rábök egy random helyszínre és már pattanunk is be a kocsiba, hogy felleljük az általa oly gondosan és alaposan kiválasztott és átgondolt úticélt.

Egy dolgot viszont be kell valljak: valahogy neki a random kirándulás szervezés jobban megy. Mindig sokkal szebb és mesésebb helyre visz engem, mint amit én valaha is kigondolnék. Azt viszont halkan megjegyezném, hogy a random kirándulás, magyarul “bökjünk rá véletlenszerűen a térképre és menjünk el arra” szervezés itt bejön. Mindig. De ezt a férj is tudja jól. Itt Új-Zélandon nincs olyan pont, rész, kirándulóhely, dombocska, sétány, bármi, ami csalódást okozna, ha felkeressük. Így történt ez nem is olyan rég, mikor egy közeli félszigetet néztünk meg.

A legnépszerűbb hétvégi program kis családunkban a kirándulás. Nem bírunk elülni a fenekünkön, imádjuk a természetet és szeretünk kint lenni a levegőn. Ez az ország adja a lehetőséget a kirándulásra, a kérdés az hogy élünk-e vele. Mi biztosan. Bár a kiwik egy része igen lusta és a kert végébe is kocsival megy, ami sokszor nem haladja meg az 50 nm-t sem. 

Igaz, hogy Új-Zéland sokaknak a világ vége és ráadásul egy sziget is (még ha nem is kicsi), de sokszor kérdezik tőlünk mit lehet itt csinálni. Hát kérem szépen elsősorban természetet járni, nézelődni, csodálkozni és anyázni, hogy hogy a fenébe kerültünk ide erre a meseszép szigetre és hosszas gondolatmeneteket lefolytatni a jó levegőn egy ilyen panorámát bámulva, hogy megérdemeljük mi ezt?! Tudom, a többség most rávágja, hogy dehogy, de mi úgy gondoljuk, naná. :)

Valahogy itt átértékelődnek a szabadidős percek. Otthon mit csinál az ember? Leugrik a kocsmába, iszik egy pofa sopronit, leviszi a kutyát sétálni, esetleg moziba is benéz, ha épp a plázában múlatja az időt, zsíros magyaros-kínai kaját eszik vagy épp otthon bámulja a való világot. De ez itt, kérem szépen, a való világ. Egy sziget, ami szemet gyönyörködtető, ami káprázatos, ami felülmúlhatatlan és nem utolsó sorban…. nekünk való. A férj amúgy is nagy természet kedvelő, neki fontos hogy egy ilyen közegben éljünk és itt neveljük leendő utódaink. Én meg miért gondolnám másképp?

Valamelyik nap drága Szilvuska kérdezte tőlem: vannak errefelé beülős helyek? Igen, vannak, de nekünk ezek egyáltalán nem hiányoznak. Vagyis ez errefelé annyira nem szokás. Inkább sétálok finom mangó italt szürcsölve egy közeli tengerparton vagy mászok fel egy búbra panorámázni, mint egy helyi bárban töltsem az időm. A hangulatos angol pubok viszont megérnek egy misét, az már inkább a mi korosztályunk, mint a későig nyitva lévő bárok és kávézók. Utóbbiakba nálunk néhány héttel fiatalabb helyiek járnak. A másik össznépi idő húzás pedig a barbizás, ez köztudott, ami szintén nagy kedvenc nálunk.

A legtöbb kirándulásunk a táj szépségét leszámítva unalmas. Visítozok, ütögetem a lábam, tátott szájjal bámulok és észre sem veszem, ha nyál  csöpög a nadrágomra…. a férj meg mereszti a szemét és csak arra gondol hogy minden rosszban van valami jó. Jelen esetben a jó Új-Zéland, a rossz meg én vagyok. De én egyszerűen nem tudok betelni a táj szépségével és minden egyes kimozdulásunk alkalmával átváltozom. Őrjöngök, sóhajtozok, “nemakaromelhinnihogyittvagyunk” monológokkal szórakoztatom az uram, minden bokrot, levelet, követ és fűszálat lefotózok (de többnyire lefotóztatok), ilyenkor meg anyázok hogy nem bírok egy bloghoz 20 fényképet kiválasztani, mert már megint kétszázat csináltunk és mind k…a szép. Sőt, ha pénzt kérnék érte, még adnának is.


Felesleges szócséplés helyett inkább mutatok pár tájképet, – íme:

Kaipara Harbour – Kawau Parua Inlet, Waionui Inlet (a képek fotoshopot nyomokban sem tartalmaznak)

Tudom, tudom. Anyukám csuklik és mindenkinek fáj, hogy itt vagyunk. De hamarosan írok arról is, hogy igaz ami igaz, elég macerás eljutni idáig, de így utólag már nem is tűnik annyira bonyolultnak. És ha valaki igazán vágyik arra, hogy egy ilyen vagy hasonlóan meseszép országban éljen, akkor az ne csak álmodozzon, pakoljon és induljon!

6 views