Távol álljon tőlem, hogy politizáljak, de nyilván figyelemmel kísértem a választásokat és sok helyen népszerű téma volt az elvándorlás, ami mint mutatja blogunk, bennünket is érint. Nem akarok és nem is fogok állást foglalni egyik párt mellett sem, főleg hogy mi Zééországból nem tudunk szavazni és úgy hiszem, nem is szeretnénk. Annál inkább majd 3 év múlva, itt, ebben a csodás országban, amikor végre mi is az itteni urnák elé járulhatunk. Hiszen nekünk az a fontos, ami itt történik, hiszen itt telepedtünk le, itt tervezünk családot alapítani és eszünk ágában sincs hazamenni. Függetlenül attól, hogy narancs, piros, hupilila, rózsaszín vagy a jó ég tudja milyen színben tündöklő pártok vannak épp kormányon kishazánkban.
Sokan kérdezték, de miért mentünk el?! A kérdést sosem értettem igazán. Hát mondjuk azért, mert itt szép a táj, de még milyen szép, tiszta a levegő (bár erős a nap), hogy itt az emberek kedvesek, nincs gyűlölködés, nincs utálat, nincs egymásra mutogatás, több nemzet, mégis képesek nyugodtan élni egymás mellett és elfogadni a másikat annak ami. Hogy itt két fizetésből kényelmesen megélhetünk, lehetőségünk van kirándulni, utazni, étterembe járhatunk, tartalékolni is tudunk és a legfontosabb, élhetünk….nem kell vérmesen számolgatni mit és mire költünk a boltokban, nem kell attól félni, hogy a gyermekünk nem fog tudni továbbtanulni….és mindenekelőtt egy olyan nyugodt élet miatt vagyunk itt, amit máshol nem biztos hogy megkaphatnánk. Félreértés ne essék, otthon is jól éltünk az átlaghoz képest, de a társadalmi feszültségek és a nyitottságunk arra ösztönzött bennünket, hogy egy olyan országba telepedjünk le, ahol szívesen eltöltenénk hátralévő életünket.
Bevándorló nemzet ez itt kérem szépen, nem nehéz itt érvényesülni és a legfontosabb: az embereket hagyják élni. Nincsenek bürokratikus megoldások, nincsenek fizethetetlen adók, nem horror a rezsi, sőt és senki nem fog ujjal mutogatni, ha épp a helyi napilap egy belföldi politikai rovatát olvasgatom egy belvárosi kávézóban, pusztán informatív jelleggel. És tény, vannak dolgok amik hiányozni fognak: a Balaton, Tokaj, a magyar beszéd az utcákon, a jó kis magyaros éttermek, Anyu és a tatár, Julika és a zöldbabfőzi, Macsi és a kozmó koktél, Adry és a sok kávé, Pisti és a funky, Zsolti és a lököttségek, és további rokonok, barátok, stb. De napi kapcsolatban vagyunk mindenkivel, aki akar meglátogat bennünket, mi is megyünk majd haza látogatóba és tuti hogy halálra zabáljuk magunkat túrórudival. :)
De a Kiskiwi majd egy olyan országban nőhet fel, ahol boldogabb lehet. Ahol mi is boldogabbak lehetünk. Együtt. Ahol nem kell naponta valami hülyeségen felhúznom magam, mert már megint ezt kell befizetni, már megint azt kell kifizetni, ahol nem hallok másokat sértő monológokat és ahol egyszerűen jól esik bárhova is elmenni, mert mindenhol kedvesen szólnak hozzám. Nyilván nem csodaországba jöttünk, itt is vannak drága dolgok és nehéz helyzetek, de klasszisokkal könnyebbnek érezzük a hétköznapokat az otthoninál.
Egy szónak is száz a vége: megérte ideköltözni, megérte a sok vesződést a vízum és mindent megteszünk azért hogy minél boldogabbak legyünk. Itt, Zééországban.
Az pedig hogy a világ végére jöttünk, nem is igaz – illetve nézőpont kérdése…. picit délen, de ezen a képen épp a világ közepén vagyunk:
…és nézzük az új-zélandi miniszterelnököt, szimpatikus. Legutóbb épp együtt vásárolgattunk vele az egyik helyi szupermarketben. Még csak azt se mondanám, hogy kampányolt, hisz holtidőben ment ő is. Legutóbbi facebook blogbejegyzésén pedig:
