Statisztikailag már leéltem az életem felét, de mintha tegnap lett volna, amikor Maminka boldogan világra hozott. (na azóta már nem biztos, hogy annyi boldogságot okozok) Állítólag – mondják az “okosok”-, időnként nem árt, ha megállunk egy pillanatra és átgondoljuk az életünket, a múltat, a jövőt, tervezgetünk és ténymegállapítunk. Vajon hol tartunk most? Ezt vártuk mikor óvodásként megálmodtuk azt a bizonyos mesebeli jövőt? Vajon azzal a partnerrel vagyunk együtt, akivel tényleg együtt akarunk lenni vagy csak úgy lézengünk egy kapcsolatban, házasságban? Egyáltalán…. boldogok vagyunk? Sokat gondolkodtam mostanában az ismerősök, barátok monológjain, hogy kinél mikor jött el az a pillanat, amikor rájöttek az élet értelmére, a boldogság titkára és ami effektíve kihozta ezt belőlük. Mi volt az a szituáció, ki volt az a társ, barát, netán élethelyzet, amikor elkezdtek másként élni, gondolkodni. De vajon ez nálam hogy kapcsolódik Új-Zélandhoz!? Mindjárt kiderül.
Ami engem bozasztóan zavar, hogy akárhányszor “mély” beszélgetésre kerül a sor drága barátaimmal és kérdezem őket hogy vannak, a többség egyből elkezdi sorolni: de jó lenne egy új autó, annak egy garázs, ami egy szép házhoz tartozna…. utálom a munkahelyem, mert halálra dolgozom magam a semmiért… blablabla. Kivétel nélkül mindenki anyagiakhoz köthető dolgokról beszél és egytől egyig arra utalnak, hogy ezek a többségében pénzszűke miatt nem bekövetkező dolgok hiányoznak az életükből. De nincs szó arról, hogy mi a jó az életükben. Vagyis… nem ezzel kezdik és nem ezt tartják fontosnak, hanem azt, amit hiányként élnek meg. “Nincs még hitelmentes lakásom, de jó lenne egy méregdrága csizma, egy munkahely, ahol nem kell sokat dolgozni, de a fizu annál jobb”…. őrület. Ilyenkor szoktam megkérdezni: és amúgy hogy vagy? Úgy legbelül… boldog vagy? A válasz mindig ugyanaz: persze, amúgy minden ok, de tudod, anyagilag lehetne jobb is… hmm.
De hogy jön ide Új-Zéland? Hah, na kezdjük is. Alapvetően egy jókedélyű, mindig bolondos és sokat mosolygó, viccelődő és hát irónikus (de ezt már tudjátok) csaje vagyok. Én bizony nem tagadom és nem rejtem véka alá, hogy szeretem jól érezni magam, szeretek kint lenni a gyönyörű természetben, imádok barátokkal együtt lógni és közben jókat enni és ami a legfontosabb: értelmes dolgokról beszélgetni. Emellett ambíciózus vagyok, tudatosan tervezem az életem és választok munkahelyet, spórolok és gondolok a jövőre. De nem telhet el úgy egy nap, hogy valami jó élmény ne érjen, és itt nem tárgyi dolgokra gondolok, hanem lelki simogatásra. Egy séta a tengerpraton, munka után, egy hosszú hétvége Wellingtonban, a Hawkes Bayben vagy épp a Déli-szigeten. Nálam a mérféldkő itt következett be Kiwiföldön: elkezdtem levetkőzni a rossz szokásaim, mint beteges vásárolgatás és cipőgyűjtés (nah oké, most is van pár a gardróbban lol) és ráébredtem, hogy inkább költök benzinre és megyek ki a vadonba a hétvégéken, mint hogy bent ragadjak a nagyváros pénztárcámat felemésztő közegében és flangáljak fel alá a divatbolondok árnyékában.
Igazából arról van szó, hogy bölcsebb lettem. Lehet ez akár a korom miatt is, vagy hogy elszakadtam a megszokott környezetemtől és sikeresen beilleszkedtem egy új társadalomba. De inkább azt mondanám, valahogy minden együtt alakította ki azt az új szemléletet, ahogy most élem az életem. Kellett hozzá egy nagy terv, egy költözés ide a világ végére, egy válás, egy hosszú év egyedül, nehézségekkel fűszerezve, de végül kiderült: erősebb vagyok, mint hittem és valahol már nem akadok fenn problémákon, hanem igyekszem mielőbb megoldani őket. Ez utóbbi tulajdonság felvétele szerintem az ex férj érdeme, valahol ezt tőle sikerült elsajátítanom az elmúlt évek során.
Nem ítélkezem már mások felett, nem vetek meg különböző életfelfogásokat, egyszerűen csak elfogadóbb lettem. Valahol persze mindig is az voltam, de itt Új-Zélandon megvilágosodtam. Ehhez nem kellett más, mint minél több időt eltölteni a természetben. A legjobb gondolataim mindig akkor jönnek, amikor egyedül vagyok, bámulom az óceánt és próbálok figyelni a belső hangra. Mire vágyok igazán, mit szeretnék elérni, merre szeretnék tovább menni és a kulcs: megtalálni azokat a tényezőket, amiktől boldognak érzem magam. Ez pedig nálam egyértelmúen két dolog: az emberek és a természet. Imádom a barátaim bepakolni a kocsiba és megmutatni nekik a kedvenc helyeimet… újra és újra. Sose felejtem el az első pillanatom a Tekapó-tó felé tartva, amikor hulla fáradtan odaérve megpillantottam a gyönyörű türkizkék tavat… az a mosoly az arcomon mindent elárult. Boldog voltam és vagyok azóta is, bármerre is járok az országban.
Biztos voltak még mérföldkövek az életemben, de ez a mostani a legmeghatározóbb. Egyrészt sose gondoltam korábban, hogy én valaha itt fogok élni és hogy ez ekkora hatással lesz rám. Az életben nincsenek véletlenek és hálát adok a sorsnak, hogy ide kerültem és hogy annyi jó és rossz dolgon keresztül mentem az elmúlt években. Elmondhatom, hogy talán életem legnagyobb változásán mentem itt keresztül és haladok afelé, hogy ezt a lelki békét és kiegyensúlyozottságot megőrizzem.
… és engem mi tesz tényleg boldoggá? A legfontosabb: az emberek az életemben. Egy hosszú séta a tengerparton, egy borozás, fagyizás a barátokkal, egy jó spontán beszélgetés és minden ami nem kézzelfogható élmény: túrázgatás a Déli-szigeten, keresztül szelve a hegyeket és a fényképezés: megörökíteni pillanatokat, otthon elszöszölni a szerkesztgetéssel… és nem utolsó sorban… megosztani mindezt veletek.