Elérkeztünk egy kényes témához. Már akinek az, nekünk biztosan nem. Csak kérdezzetek meg egy Kiwit, hogy mi a véleménye a kiwi-maori “helyzetről”, jó esetben nevetve aszongya, hogy óóó, hát hoznál még egy sört? Pont kifogytam. No kérem ez itt olyan, mint a Győzike Show. Senkit se “érdekel”, de suttyomban mindenki mindent tud és meg is van a véleménye róla. Nem mondom, hogy most minden egyes kiwi véleményét bepötyögöm, de amit mi tudunk, tapasztalunk és hát én faggatóztam, az below (lejjebb) olvasható.
Kezdjük az alapoknál, mégis mi történt itt a világ jobb alsó sarkában a kezdetekkor, vagyis mi fán terem a maori? Hát ők a mi drága őslakosaink. És mi a kiwi? Hát azok meg mi vagyunk, az új-zélandi lakosok, cakkumpakk, maorikkal együtt. Az ő történetük – némi új-zélandi történelmet belecsempészve – pedig a következő.
Éldegélt hajdanán az Óperenciás tengeren is túl egy barnabőrű népcsoport, akik közül egy férfiú egyszercsak elhatározta, hogy útra kél. (elvileg a Társaság-szigetek felől jött) Ő nem volt más, mint Kope, aki egy látomást követően wakába szállt, hogy madarának új hazát találjon. Sikerre is vitte ezt az utazást, hiszen megtalálta Új-Zélandot. Madara boldog volt, repkedett örömében, miközben Kope elnézve a sziget felett állomásozó hosszú fehér felhőt, térdre csapva csak annyit mondott: legyen a neve Aotearoa! (aminek a jelentése a hosszú fehér felhő földje – nagyon frappáns, találó elnevezés, ami valójában nem is biztos, hogy Kope szüleménye volt) A mai napig amúgy gyakori az “aotearoa felhő”, ami csak úgy fölénk settenkedik, nem esik belőle eső, meg semmi sem történik, csak masszívan belep bennünket – na ezt hívom én artéria felhőnek. Kope a nagy felfedezést követően hazacsónakázott. (persze ez valójában úgy történt, hogy hazament, aztán jöttek-mentek itt a szigetlakók, majd egyszercsak elindult egy csapat ide Új-Zélandra) A nagy letelepedést követően az időközben törzsekre “oszlott” maori népség elég sokat harcolt egymással. Teltek múltak az évek, évszázadok (sose fogjuk megtudni, pontosan mikor jöttek ide, elvileg 1300 előtt valamivel, de Kope még ennél is előbb, állítólag három számjegyű évben), éldegéltek boldogan, ették a moákat, csontjukból szerszámokat, fegyvereket készítettek, majd ez a madár kihalt.
Kivágták a gyönyörű fákat, pusztították a környezetet, belakták a szigeteket. (azt ugye tudni érdemes, hogy itt még csak emlős se élt egy-két denevéren kívül és a sziget majdnem egésze őserdő volt) Aztán az 1600-as évek közepe-vége fele, Tasmán bácsi véletlen erre járt nagy felfedező kedvében. Kétszer is elment a szigetek mellett, amit nagy lelkesen a holland feletteseinek el is újságolt, de ők csak legyintettek.
(Nieuw Zeeland – ő nevezte így el) Tasmán nem volt túl sikeres a szakmájában, mivel a hollandok a sok elherdált pénz és az annál is több eredménytelen felfedező utazás után nem hittek már benne. Pedig ő bizonygatta, hogy most valami csodára bukkant, de mint egy már csak emlékeinkben élő Concorde repülőgép, úgy suhant át a holland királyi füleken Új-Zéland felfedezésének a híre. Ennyit Tasmánról és a fejüket a megbánás miatt a falba csapkodó hollandokról. Saccperkábé száz év múlva megjelent Cook bácsi, aki épp errefelé hajózott és miután pár polinéz szigeten letűzte már a brit zászlót, kihajszolva némi prémiumot ezzel, parancsba kapta, hogy legyen kedves a Cook-szigetektől nyugatra eső területeket is feltérképezni.
Jamesnek nem kellett sok idő, rálelt erre a csodás Új-Zélandra, partra szállt, majd körbehajózva a szigetet, feltérképzte azt, amit papírra is vetett. Majd nem sokkal ezután jöttek is az angolok, a maorik legnagyobb “örömére”.
Az elején a maoriknak különösebben semmi bajuk nem volt az idetelepült misszionáriusokkal, megtűrték őket, de azért harcoltak meg veszekedtek az első telepesekkel. Aztán gondoltak egyet az angolok és tárgyalóasztalhoz ültették a maorikat. A Waitangi szerződés megkötésének célja az volt, hogy hivatalosan is angol földnek nyilvánítsák a maorik hosszú fehér felhőjét. Előtte persze eléggé megritkították az itteni maorikat, de hát akiknek puskájuk van… nem érdemes kekeckedni velük. A maorik meg eléggé harcos és akaratos nép, volt rá példa, hogy meg is ették szegény angolokat. (Boyd incidens, máig az egyik legsötétebb nap a történelmünkben)
Az angolok persze nem voltak buták, adtak fegyvert a maoriknak, gondolván előbb-utóbb a törzsi harcok alatt a kölcsönzött fegyvereknek köszönhetően, talán kinyírják egymást. Hát ezen harcok alatt tettek is a népfogyatkozásukért rendesen, de mégiscsak megmaradtak. Aztán a jó ég tudja, mi megfontolásból, de az angolok “békét” akartak. (sanda gyanúm, hogy tanultak ezek az amcsi meg az ausztrál balhékból, indián mészárlások, abo konfliktusok, stb., és úgy gondolták, talán itt az idő, hogy máshogy viszonyuljanak egy újonnan felfedezett szigethez és népéhez – no az elgondolás szép lehetett, csak hát konkrétan semmi sem valósult meg belőle)
Végül kibújt a szög a zsákból, azt akarták, hogy a maorik rendeljék alá magukat, törzseiket, életüket, mindenüket a Koronának. (nos azt tudni kell, hogy a maorik az idetelepülésüket követő években külön törzseket alkottak, akik egymással is háborúztak. Úgyhogy az angolok megérkezésekor nem mondanám, hogy egy szép, kerek, egész “nemzetet” alkottak) A Waitangi-szerződés sok helyen sántít, vannak benne félrefordítások, amiért most keményen fizet a kiwi kormány. Ugyanis a szerződéskötés után, mintha mi sem történt volna, a legtöbb telepes fittyet hányva a korábban aláírt egyezményre, továbbra is zaklatta a maorikat, elvették földjeiket. Ennek ellenére azért voltak bizakodó jelek, már a szerződéskötés utáni években is jónéhány vegyes házasság köttetett. A korábban már említett “társadalmi alkoholizmus” ellenére azért csak kialakult egy olyan társadalom, ami a mai napokban pl. gazdaságilag is példaértékű. Na ennyit a történelem felszínének kapargatásáról, nagyon-nagyon tömören, röviden, viccesen és érthetően(?), csakhogy átlássuk alapjaiban a maori-kiwi helyzetet.
(a maori nők többnyire az arcukon, azon belül is az állunk vannak tetoválva)
(All Blacks, rögbicsapatunk haka tánca)
Egyszer valakitől hallottam egy csúnya hasonlatot: ez a maori kérdés nálatok olyan, mint odahaza a cigány helyzet? Hát ..hm. Végülis, a maorik is barnák… aztán itt nagyjából ki is merült a hasonlóság. Ugye a maorik őslakosok, míg odahaza a romák jöttek, láttak és maradtak. Az viszont tény, hogy a maorik többsége egy itteni átlagos életszínvonalon, vagy az alatt él. (azt azért a javukra írnánk, hogy nagyon sok néppel ellentétben a maorik kimagaslóan gyorsan tanultak és igen rövid idő alatt felzárkóztak az angolok letelepedését követően) Tisztelet a kivételnek, de azért sokszor látom, hogy a viselkedésük kívánnivalót hagy maga után. (de pl. az angolok is szemetelnek, stb.) Na nekem speciel semmi bajom velük, a férjnek meg még kevésbé, de nyilván vannak különbségek, ami érthető, hiszen alapvetően teljesen más kultúrális háttérről beszélünk.
Időről időre megfigyelem az embereket a plázákban, strandokon, vagy úgy egyszerűen egy kávézó teraszán ücsörögve és istenifinom kávékat szürcsölve. Biza az idősebb korosztály (értsd: nyugdíjasok, vérbeli angolfejű angolok) szoktak ám csúnyán nézni, ha megjelenik egy hanyagul, lezseren öltözött, netán hangosabban kommunikáló maori. Engem ez különösebben nem zavar, sőt. Fel sem tűnik. A csúnyán nézés meg érthető, hiszen a maorik is szaporodnak rendesen, és már ott tartunk, hogy a lakosság egynegyede első generációs bevándorló – jelenleg kb. 4,6 millió lakosa van Új-Zélandnak-, valamint ha ilyen ütemben folyik pl. az ázsiai bevándorlás, akkor az angolok szép lassan elfogynak, vagy egyszerűen csak elvékonyodik a szemük és bebarnulnak, alkalmazkodva a környezetükhöz.
Azt mindenképp az angolok javára kell írni, hogy próbálnak segíteni. Hogy ez most képmutatás csupán, hogy lássa a világ, mi törődünk a maorikkal vagy tényleg a segíteni akarás és korrektül eljárás a cél… mindenki döntse el maga. Én mindkettőben látok igazságot, de egyik mellett sem tenném le a voksom. Azt tudni kell, hogy dollár milliókat költenek a kiwik a maorik kártalanítására, mióta megalakult a Waitangi Tanács (vagy bíróság, kinek hogy tetszik jobban), ami 1975 óta igyekszik a igazságot szolgáltatni, amiről a Korona 1840 után valahogy megfeledkezett. Nem utolsó sorban ez a “maori marketing” valahogy jobban műkődik, mint pl. az abók esetében Ausztráliában. Bármerre megyünk, bármilyen tv-t nézünk, maori nyelven köszönnek be az angolok, saját népszerű maori műsoraik vannak, pártjuk van, minden területen dolgoznak lelkesen … úgyhogy lényegében a helyzetük sokkal jobbnak mondható, mint bárhol a világban a “kisebbségieknek”.
Egy kis hátbaveregetést azért megérdemelnek az anglok: ugyanis 1845-ben Sir George Grey Új-Zélandra érkezett, hogy kiwi tartományfőnök legyen. Tolmácsokon keresztül nem sikerült megértetnie magát a maorikkal, így kénytelen volt megtanulni a nyelvüket. Csakhogy abban az időben a maorik nem “szimplán” csak beszéltek, hanem a mitológiát, történeteket felhasználva, utalgatva társalogtak egymással. (mondhatni, mint a Trónok harca szereplői… ) Nos, Gyurinak nem elég, hogy egy új nyelvet el kellett sajátítania, de még a mitológiába és kultúrájukba is bele kellett merülnie. Hát lássuk be, ez igen kedves (és nyilván hasznos) gesztus volt tőle.
De nézzünk máris egy SWOT analízist a két népre:
Maori – strengths (erősségek)
Hát kérem szépen, ők voltak itt először. Már ha ez igaz. Ugyanis anno felfedeztek itt már ház és ember maradványokat, ami arra enged következtetni, hogy hajótöröttek is jártak már a szigeten és éltek is itt, kis létszámban. De erről semmi dokumentáció nincs, kivéve hogy megemlíti a kiwi történelem, úgyhogy “az elsők vagyunk” dicsőséget hagyjuk meg nekik.
Maori – weaknesses (gyengeségek)
Kommunikációs és kulturális fejlettség, vagy épp fejlettlenség. Pont.
Maori – opportunities (lehetőségek)
Szépek. Igen, szerintem a maorik, ahogy a polinézek többsége, helyes pofival van megáldva. Továbbá a lehetőség, hogy visszakaptak földeket, előnyös helyzetbe juttatja őket, amikkel ha okosan gazdálkodnak, csak jól járhatnak.
A szépségre visszatérve: a többség napjainkban erősen elhízott, hiszen az angolok nemcsak fejlettebb technológiákat, de egy alapjaiban eltérő étkezési kultúrát is hoztak magukkal, ami kihatott az ő korábban igen egészséges, és mondhatni divatos paleó étkezésükre.
Maori – threats (veszélyek)
Ha nem vigyáznak és igyekeznek, elnyomjuk őket. Igen, felmerülhet ez a lehetőség, sajnos. Meg az is, ha a kultúrájuk valami folytán kihal. De ezt igyekeznek elkerülni, amennyire csak lehet.
Jöjjenek az angolok:
Angol – strenghts (erősségek)
Hát, javukra legyen mondva, hódító nép, fejlettebb, még ha időközben fel is zárkóztak a maorik. De had legyek rossz kislány: ha elmegy mondjuk egy bankba állásinterjúra, netalántán egy vezető pozícióra egy angol meg egy maori, hát kérem, nagy eséllyel az angol fogja megkapni az állást. Persze vannak kivételek, meg egyebek, de na… lássuk be, ez itt igenis így működik… mint mindehol a világban.
Angol – weaknesses (gyengeségek)
A múltat eltörölni nem lehet, így nem lesz megbocsájtva, hogy:
– idejöttek és első körben sok maorit lemészároltak
– a Waitangi szerződést nem tartották be
– tovább pusztították a környezetet (nah oké, amit előtte a maorik is megtettek)
– jópofák, de sokszor pökhendiek és képmutatóak
Angol – opportunities (lehetőségek)
Be kell ismerni, az angolok megjelenése igen hasznosnak bizonyult, hiszen az elmúlt kb. 150 évben egy olyan társadalom bimbódzott ki, ami méltán népszerű és példaértékű a világban és ehhez az angolok nagyban hozzájárultak és értelemszerűen tovább is fogják ezt segíteni.
Angol – threats (veszélyek)
Kisebbség lesznek. Lássuk be, egyelőre sok esély erre nincs, de ha tényleg nem kámonvelszes (Commonwealth) területekről költöznek ide emberek, akkor bizony bajba kerülhet a százalékos arányuk.
Mi a konklúzió? Angolok, kiwik, ázsiaik, európaiak… nekünk tök mindegy. Érdekes és egyben különleges egy olyan országban élni, ahol vannak őslakosok, hódítók és szép számmal bevándorlók. Az egészben pedig az a szép, hogy a megszokott hétköznapokban ez az együttélés működőképes. A Waitangi Tanács pedig előbb-utóbb feloszlik, mert eljön majd az idő, amikor nem lesz már mint vitázni.
(f: google.com)