Tisztáznunk kell néhány dolgot. Új-Zélandról – remélem – mindenkinek eszébe jut egy szó: kiwi. De mire is mondjuk ezt? Ismerjük a gyümölcsöt, amit kellemes téli napokon finomabbnál jobb gyümölcssalátákba…. de valljuk be, inkább méregerős bólékba szeletelünk. Ha önmagában szeretjük fogyasztani, nem kell más, csak egy kés, egy kiskanál és már kanalazhatjuk is ezt a finomságot. De biztos?
Odahaza többnyire kosárkában vesszük le az áruházak polcairól és hazaérve cseppet sem örülünk, ha nekiállunk….nekiállnánk enni és kőkemény a gyümölcs. Mert idő kell míg beérik. Ez is olyan mint az avokádó, hazaviszed, kemény, vársz, vársz, vársz….még nem, még nem jó, holnapra talán jó, nah ma még nem, de két nap múlva már ehető……két napra rá nem eszel, mert nem kívánod. Harmadik nap meg dobhatod ki a picsába, mert megrohadt. Na kérem szépen ez itt nem így működik. Vettem már kőkemény kiwit, talán egyszer, de soha többet. Szerencsére itt nálunk mindig van finom, puha, érett, azonnal ehetős és nem hetekig otthon érlelős fajta. Itt Zééországban a kiwigyümölcs méltán népszerű és sokak által naponta fogyasztott étek. Én speciel a gold kiwit preferálom, de olyannyira, hogy heti szinten több kilót képes vagyok megenni belőle. Fő az egészség, nem chipset meg egyéb káros dolgokat rágcsálok mostanság, hanem gold kiwigyümölcsöt. Fanatikus lettem, egyszerűen imádom, hogy a közepe édes, a végeinél meg hangyányit citromos az íze. De hogy együk? Nézzünk néhány példát rá:
Története: Eredetileg Dél-Kína nemzeti gyümölcse, eredeti nevén kínai egres. 1959-ben átkeresztelték, kiwifruit lett. Előtte melonette is volt, pusztán marketingfogásból, de végül az új-zélandiak féltek attól, hogy az amerikaiak a dinnyére kivetendő importvámokat is ráterhelik a kiwigyümölcsre (a neve miatt), így gyorsan átkeresztelték és elnevezték az itt őshonos, repülni nem tudó, szépnek nem nevezhető, de annál érdekesebb büszkeségünkről, a kiwimadárról. Eredeti neve jangtao. Történelme a Csang-Kiang völgyben kezdődik (Jangcse folyó), ahol kánok kedvelt csemegéjeként termesztették. 1906-ban kerül Új-Zélandba. Izabell Fraser leányiskolai igazgató szerezte be a magvakat Kinában misszióskodó nővérétől, majd átadta Thomas Allison gyümölcstermesztőnek. Az ide telepített növények magjaiból 1910-ben nevelték az első gyümölcstermő nemzedéket. Ma is a legnagyobb kivitermelővidéknek Új-Zéland számít, de Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Portugáliában is jelentős a termesztése. Nálunk ez az egzotikus gyümölcs csupán alig 15-20 éve vált ismertté.
De hogy jön össze a kiwigyümi meg a kiwimadár? Hát így:
Viccet félretéve, van nekünk egy kiwimadarunk. Szerintem tényleg csak egy, mert ennyit láttam az állatkertben. Ugyan tele az internet és a blogunk nyitóképe is “kiwire figyelmeztető közlekedési táblával”, de higyjünk ismét a statisztikának. Vannak vadon élő madarak is. De miért kiwi bird? Ok, van némi szárnya, de repülni azt nem tud. Mondjuk az új-zélandi légierőre nem bíznám a családom biztonságát….mert nekik is a kiwimadár a jelképük. Hát de ő nem tud repülni….a légierőnek meg kéne….. néha…. ha jönnek a gonoszok. Látszik, hogy a világ végén vagyunk, vannak itt furcsaságok.
A testméretéhez képest ő tojik a legnagyobbat. De most nem arra, hanem a tojására gondolok. Igen, nincs még egy olyan madár, aki a testéhez viszonyítva ekkora tojást tudna produkálni. Hát nem lennék kiwi madár bába a dzsungel mélyén, az biztos. Nekem kimondottan tetszik a madárka, édes és jópofa. Bár szegény nincs túl nagy biztonságban, hiszen repülni nem tud, viszont az angolok birtoklási vágyának és mindenféle állatot ideisakarunkhozni kedvének köszönhetően elszaporodtak itt mindenféle ragadozók, akik sajnos veszélyt jelentenek a mi jelképes madarunkra. Ezért is lehet errefelé kedvünkre vadászni az emlősökre, mert nemcsak a kiwimadár, hanem a rengeteg itt élő egyéb fantasztikusan szép madarunk is veszélynek van kitéve. (Nemrégiben kiderült, az egyik szomszéd kínainak 3 macskája van, de attól nem félek hogy veszélyt jelentenek a környezetünkben élő madarakra, mert a BMI indexük erősen a túl-túl-túlsúlyos, vagyis überkövér értéket is meghaladja és nincs az a macska mérleg, ami ne akadna ki és ne horpadna be, ha ráállnának. Így nemhogy sétálni, ugrani, madarat levadászni, de vonszolni se bírják magukat – és február 19-én kínai újév, amikor vélhetően földi létük bevégeztetik egy “Lunar Barbi Fesztivál” alkalmával)
A kiwi madár nem is igazi madár. Sokkal gyorsabb, mint társai, a csőrét nem használja verekedéshez, védekezéshez, nincs szárnya csak egy kis csökevény, hiányzik az a sajátságosan fejlett mellcsont is, amelyhez más fajok esetében a repülőizmok tapadnak. Képes egyetlen éjszaka alatt egyedül megvédeni saját területét – mely akár 60 focipálya méretével is megegyezhet. Megjegyezném, nem sík területekről beszélünk, hanem igencsak meredek és dombos-erdős tájról van szó. Akár egy ember tempójában is képes futni. 1813-ban, amikor az első “kiwibőr” Angliába került, az emberek nem akartak hinni a szemüknek….ugyanis a kiwi madárnak különleges tollai vannak. Tollas bunda, szőrös toll, tapintásra legalábbis. A kiwi madarunk eme sajátosságai vélhetően azért is alakultak így, mert amíg Új-Zéland egy magányos, emberek által nem ismert szigetcsoport volt, csupán 1-2 denevér képviselte a szigeten az emlősök táborát. Nem volt itt soha korábban semmilyen más emlős. Bizony. Így a madarak nem voltak veszélyben, nem kellett megvédeniük magukat.
Ellenben az embereknek. Szegény maorik anno védték magukat keményen, aztán mi lett belőle: fish and chips (paradicsomszósszal, nem kecsappal, neem), bal oldali közlekedés, lófejű állatok és emberek, egy újabb nyelv, tea tejjel (fúj) sok felhőkarcoló és persze betegségek, élőlények, állatok, minden olyan hasznos dolog, ami szép lassan az itteni, ámde addig igen csodás élővilágot eltaposta. Mert bizony nagyon sok káros dolgot műveltek itt a természettel, amit most próbálnak jóvá tenni, több-kevesebb sikerrel. (ígértem már egy blogot a biosecurity-ről, de ezt a témát inkább a férjre bízom). Viszont ha nincs a nagy angol birtoklási vágy, nincs cuki akcentus, nincs mezítlábas embertömeg az utcákon és nem kellett volna megbírkóznunk a vízumoztatás roppant élménydús intézményével, akkor nem élnénk most a férjjel egy ilyen csodás szigeten.
Vannak a sima Kiwik, mind ugyanolyan, angolféle-fejű, mindenfele az országban. Aztán vannak a nem angolos kinézetű, barna, fekete, sárga és további fehér Kiwik is. De egy közös bennük: mezítláb járnak mindenhova, a left (értsd: bal) náluk a lift (és sok minden más is, mert azt tudni illik, hogy itt “íznek” a kedves szigetlakók), a rossz oldalon és túl lassan közlekednek, mindig kedvesek, sosem idegesek, páran hangyányit túlsúlyosak de sportosak, marhahúszabálók, nem cigiznek, néha isznak és imádnak barbizni. Á, hogy most magunkról beszélek?
Kellemes (mezítlábas) szeretnivaló nép vagyunk mi, kérem szépen. Kiwinek lenni jó!
Nézzük a “kiwis” szabályokat – látogatók figyelem, belépéshez szükséges vizsgafelkészítő adatok jönnek:
1. a gyümölcsre nem mondjuk, hogy kiwi, mert az az ember
2. a madár az kiwi bird vagy kiwi (kis kával), mert a Kiwi (nagykezdőbetűvel) megint az ember
3. a boltban nem kérünk 2 kiló kiwit, mert csúnyán fognak ránk nézni….hisz az megint a szigetlakóra vagy a madárra vonatkozik (attól függ az ázsiai zöldséges hogy értelmezi)
4. azt se mondjuk, hogy szeretjük a finom Kiwiket, mert akkor kannibálok vagyunk, hiszen a szigetlakókra gondolunk
5. a kiwimadarat semmiféle körülmények között nem szidjuk, se a külsejét, se semmilyét – Új-Zéland jelképe – mindenhol visszaköszön jópofa kulcstartók, plüssállatok, stb. képében
Befejezésül pedig a gyengébbek és a hátul ülők kedvéért / kiwi bird, kiwi fruit, kiwi man
