Egy igen kellemes, nyári délután történt. Épp lakásnézőben voltunk, amikor a férj közölte, hogy ha végeztünk elvisz engem a legháziasabb gyorsétterembe, ahol még korábban sosem jártam. Már a házias, kevésbé műanyag szavakon ledöbbentem, de bízom benne, mégiscsak meg kell adni a módját egy házasságban a férj érvényesülésének. Ez az étterem konkrétan a ‘Vendíz’ lenne. A legtöbb ilyen éttermi láncban sötétebb színű egyének dolgoznak, szerintem mind indiai, az okosabbik felem szerint viszont akadt már dolgunk pakisztánival és egyéb más népséggel. Hát kérem szépen barnák és pont, helyesek, kedvesek, de ha ők is úgy reagálnak arra hogy “really?” vagy “okay” vagy csak bámulnak bambán mikor közlöm honnan jöttünk, akkor nekem se nagyon kell erőltetni hogy felismerjem a gyorséttermi munkás típusokat, ugyebár.
Namármost beléptünk ebbe az állítólag csudafinomnak mondott izébe, erős túlzással állítanám, hogy étterembe. Az indiai lady hozzánk szól hogy “háide”. Ahhha….ez valami indiai maszlag….de miért nem angolul beszél?! Nem igazán foglalkoztunk vele, a férj pupillatágas szemekkel rám nézett és várta a felismerést az arcomon, hogy majd kisegítem mégis mi volt az amit mondott a pina, de én semmi jelét nem mutattam annak, hogy bármi közöm lenne ehhez a beszélgetéshez, hiszen még a nyelv felismerésig sem jutottam el. Különösebben nem foglalkoztunk a remekbe szabott, az általunk leginkább kedvelt és használt oxfordi akcentusával, rendeltünk és pont. Közben vélhetően mesélni próbálta, mi újság náluk a családdal, milyen idő van, jajj de jó hogy ide jöttünk enni hozzá éppen ma és éppen most…. amire mi olyan cuki félig bigyesztett szájjal mosolyogtunk, bólogattunk és ittuk minden ….indiai szavát….bár a fizetéskor rájöttem, ez angolul beszél, nofene, de ezt hol tanulta?!
Fogtuk a kis tálcánkat, majd leültünk. Néztem a férjre, vártam az első reakcióit. Ő csak rágcsálta a krumpliját és nézett rám. Remek. Az új dolgokra általában így reagálunk. Nézünk egymásra és megadjuk a lehetőséget a másiknak az eszmecsere megkezdésére. Nade férj erőt vett magán és megkérdezte: “Mi a fenét mondott az elején?! Te értetted?” – hát nem értettem, de hosszas krumplirágcsálás és a később érkező vendégek figyelése után rájöttünk, ez a “Hi there” akart lenni. Csodás. Nincs ezzel semmi baj, nem szokatlan a szóösszetétel, hallottuk és használtuk is már…nade nem ilyen kivitelben, nem indiai és kiwi akcentus keverékével. Hát így találkoztunk itt az első ‘hi there’, tipikus, kiwis, indiai akcentusos köszöntéssel. Ami elég népszerű errefelé, mint a cheers meg a vessző hiánya egy hivatalos levélben a megszólítás után.
Drága férjem ezúton sem szeretném megbántani, de ez a gyorsétterem is épp olyan szar, mint az összes többi. Csupán csak drága Gyulóval (Rékuval) vagy ahogy az utasok mondták anno, Gulyás Ilonkával eltöltött, fogyózós, másnapos, salátás-krumplis mekis ebédeknek őrzöm szép emlékét szívemben.
Ezek után hálát adtam az égnek, amikor a férj közölte, hivatalosak vagyunk egy barbecue partira a hétvégén. Remek, nem kell főzni! Kollégái, akik szinén a kelet-európai frontról érkeztek, remélhetőleg normálisabb kivitelben használják a már évek óta magukra szedett angoljukat, mint a vendízes indiai maca. A nagy örömre való tekintettel sütöttem lángost a partira, hiszen kiderült a házigizda nagymamája magyar volt. A meghívás úgy élt, hogy 5-6 felé legyünk ott. Hoztam a formám, még 5 után lángost sütöttem egy szál bugyiban és pólóban, jó is az ha rám fröccsen egy kis olaj…. de 6 előtt azért sikerült bevetődnünk a Misibe, a kocsiba és útra keltünk.
De mielőtt belevágnék a nagy parti ecsetelésébe, ejtsünk néhány szót a BBQ-ról, mint szenvedélybetegségről. A sütögetés errefelé fontos. Az élet szerves része. Épp nincs dolgunk este otthon?! Irány ki a kertbe és süssünk valamit! Szóljunk a szomszédnak, rokonoknak, barátoknak és máris kész a parti. A férj csak barbinak hívja, legyen ez a neve a jövőben ennek az ételkészítési módnak.
(barbeque=barbi=braai – del-afrikai nyelvezeten….mert belôlük is van néhány errefelé)
Egy BBQ sütőt birtokolni errefelé olyan alapvető szükséglet, mint levegőt venni. Ha nincs barbid, egy senki vagy! De tényleg. Egy kedves itteni ismerősöm, Helen, aki 3. generációs kínai nőci megkérdezte tőlem bő egy hónap itt tartózkodás után, hogy van-e már barbink?! Őőőőőőő, mondtam neki még nincs. Mire ő teljesen kiakadt, hogy mi az hogy még nincs barbink, az első dolgom az legyen hogy elugrom egy barbi szaküzletbe és veszek egyet!! Hát azt a hangsúlyt és meglepődést érdemes lett volna hallani…. nemistudom, mintha közöltem volna vele hogy újra divatba jött a műszőrme és a paróka. Ennek ellenére még nincs barbink, még keressük a leginkább hozzánk illőt. Az igazit. Mint égen a csillag, annyi fazon és típus létezik. A férj a klasszikus formák híve, én pedig inkább valami rózsaszínes, csillámos, metálfényes nőcis darabot képzelek el a kertünkbe. Meglátjuk, ki győz.
Első körben nézzünk pár barbit, mégis mi fán terem és hogy és hol használják ezeket:
A barbizásról még annyit tudni kell, hogy a bevásárlóközpontok, közértek és a hentesek mind-mind remekbe szabott előre pácolt, gyártott, formázott húsokat, halakat és kolbászkákat gyártanak, hogy nehogy szegény kiwi népség sütögetnivaló nélkül maradjon. Olyan ez, mint az olaszoknál egy jó háztartás: minden napra más tésztaétel…..itt barbi kaja. Van itt pl. szögletes barnára pácolt hús, karóba húzott csirke sárgás trutyiban, karikára vágott fűszeres nemtudoménmilyenhús, natúr hal meg hát a zöld kagyló. Ami nagyon finom, pusztán 2-2,5 dollár kilója és csak feldobjuk a barbira, megvárjuk míg szétnyílik és egy kis citrommal ízesítve már esszük is. A barbizás itt annyira természetes és a hétköznapi élet része, hogy azon már nem is csodálkozok, ha egy parkban látok sütögetni barátokat, vagy épp egy családot, főleg maori cimborákat. Itt ennek is nagy hagyománya van. Public BBQ. Berakjuk a gázpalackot a kocsiba – mert itt főként ezzel barbiznak – és már indulhatunk is valamerre….mindegy merre, szinte minden parkban akad egy-egy barbizós placc. A faszén barbi annyira nem népszerű, valószínűleg a papírházak miatt….nehogy felgyújtsd ha jön egy kis óceáni szellő.
De térjünk csak vissza az új barátokra és a barbi partira. Pár nappal a nagy szombati esti parti előtt a drága férj megemlítette, hogy a házigizda viccesen megkérdezte, hogy ugye békében vagyunk a kutyusokkal. Mert nekik van egy és cuki. Gondoltam, hogy lehet baj a kutyával ha a házigazda érdeklődött a kutyákhoz való viszonyunkról, de feltételeztem hogy ugyanmár, én és a kutyák mint két ezer éves cimbora, biztosan megleszünk. Ahogy odaértünk a drága férj kollégájának házához, megörültem a cuki kutyának. Jött oda felém nagy lelkesen, mire én bátran nyújtottam a kezem, hogy majd jól megsimogatom…..mire ő igen udvariatlan, házigazdához nem méltó módon jól lemorgott és többször mérgesen rám vicsorgott. Hát…itt elakadt a szavam és egy pillanatra majd beszartam a félelemtől, kapaszkodtam én egyből a férjbe, mélyesztettem a körmeim a kezébe….és közben végig arra gondoltam, hogy a fene vigye el, még egy jó barbizás meg sörözés is kimarad az életemből, hát így halok meg?! Utólag kiderült, ha nem a kezem, hanem mondjuk 20 deka jóféle hazai parizert toltam volna az orra alá, 10 perc után a veranda lépcsőjén üldögélve, sörözgetve és átölelve beszélgettünk volna a világ nagy dolgairól és a szomszéd szukáról – és már rég barátok lennénk. De itt nincs párizsi, én meg pont nem a kutya etetésére koncentráltam indulás előtt.
A házigazdák kitettek magukért. Sőt. Méghogy kitettek? Uramisten, ennyi kaját én még drága jó mesterszakács nagymamám karácsonyi partiján láttam utoljára. Volt ott csirke saslik, sült bőrös karaj, bárány, grill zöldség, zöld kagyló, uborka saláta, paprika saláta fokhagymával és még a jó ég tudja mi. Isteni volt! A férj kollégáját szórakoztattuk sütés közben, csodáltuk a barbiját, mert hát az fontos, ha az ember egy ilyen eseményre hivatalos, hogy a “hi” helyett azt mondja de jó barbi, mesélj, honnan van. Új-Zélandon nem a gyerekek fotóit mutogatják, a férfiak nem a legújabb autóikkal büszkélkednek, nem az egyéb adottságaikkal kérkednek, hanem nemes egyszerűséggel a barbijukat mutogatják. Munka közben kávészünetben, hétvégén a benzinkúton, a közértben a pénztárnál, ritka az olyan okostelefon, ahol ne egy-egy barbis képet látnánk felvillanni a háttérben. A férj és a kolléga persze megtárgyalták, hogy miért jó ha a barbi egyik fele rácsos, lyukas, a másik meg bordázott és tálca szerű, miért jó a gázos, miért lenne jó ha 1 centivel szélesebb és fél centivel hosszabb lenne….szóval mesteremberekhez mérten mértani pontossággal kielemezték a sütő funkcióit, előnyeit és hátrányait. Közben eszegettünk friss grillezett kagylót, ittam söröket és felmértük a terepet. Nagyon kedves házaspár, annyit beszélnek hogy már engem is zavarba hoztak, pedig hát sokan tudják, beszélőkém az van. :)
A lángos külön bekezdést kíván. Odaértünk, drága feleséggel kipakoltuk, vittem fokhagymát, tejfölt, reszeltem sajtot…..szóval jó szokásomhoz méltón készültem. Gondoltam nem állok még neki elmagyarázni, hogy is kell ezt enni. Nade a vacsora kezedetekor jött a szentségtörés. Kirakták egy tányérra a lángosokat és simán, úgy önmagában odarakták az asztalra. És ették. A sült hús mellé, a saláta mellé, önmagában rágcsálva….én pedig csak meredtem rájuk, hogy jesszus….hééééé, ez nem köret vagy mi?! De végül befogtam a számat, nem szóltam rájuk, sőt, mosolyogtam egy jót, mert tetszett hogy felmérték mégis milyen étek ez és simán beépítették az aznap esti vacsorájukba. Helyesek voltak.
Nincs is jobb egy jó baráti vacsorán, mint a házigazdával koccintani. Jóféle szőlőpálinkával. Megkértem a férjet, hogy folytassa már a blogírást innentől kezdve, mert én a pálinkáktól sok mindenre már nem emlékszem, de hárít, mondván szorgos hangya módra végigdolgozta a hetet és épp hulla fáradtan esett haza. Hát persze. Kifogás mindig akad. :) Dolgozott, persze…. mert ugye nekem az ő munkája nem munka, csak krikszkrakszírogatás.
A parti végén jó nagy beszélgetésbe, politizálásba és új-zélandi “mit nézzünk meg” csevegésbe bonyolódtunk. Hoztak mindenféle prospektust, meséltek mindenféle szépséges helyekről és adták a jobbnál jobb tanácsokat nekünk, minden téren, amiért persze nagyon hálásak voltunk.
Azt már tudom, hogy ha véletlen szívrohamot kapok, jó lenne ha taxiban tenném vagy beugranék egybe közvetlen előtte, mert szinte az összes taxisofőr indiai orvos. Az is biztos, hogy ha legközelebb fürdeni megyünk és rajtunk kívül van még egy ember a több km hosszú parton, keresünk másik strandot, mert az már túlzsúfoltnak számít. És igen, találunk másik üres strandot. Akár a 90 km hosszú, tőlünk annyira nem messze lévő egyik legcsodásabb partszakaszon. Már csak egy dolgot nem értek. Miért nem ide jönnek a külföldiek nyaralni? Tudom, hogy drága és hogy messze van….. de hihetetlen csodás itt minden. Ma is nézelődtem, merre menjünk húsvétkor és az Anzac hétvégén, hát íme néhány link, amit a következő két hétben biztosan felkeresünk.