Hát eljött a nagy nap, sikerült belépnem abba bizonyos fránya….jujj….34-be. Nem is tudom. Sok változás nincs, több az ősz hajam, a bőröm már nem olyan ruganyos, mint egy éppen felfújt piros pöttyös strandlabda és biza ha lenne pénzem már most nyomatnám az arcomba a botoxot. Nade a férj szerint nincs nagy baj…. nah ezt nem tudtam még igazán értelmezni, pedig már egy nap is eltelt. De róla tudjuk, hogy a bókokkal csínján bánik, nehogy véletlen elfogyjanak.
Nade szülinap….készültem én némi magyaros étekkel, hátha hoz valamit hazafele a férj.
Mikor megjött, nagyon megörvendtem, de csak megállt a ház előtt a kocsival, lehúzta az ablakot, hümmögött, majd közölte: “még nem jöttem haza.” Ahhha…..elfelejtette az ajándékot…. és igen, így volt, állítása szerint annyira belemerült egy AC villám DC szám éneklésébe, hogy az autópálya lehajtón rossz fele fordult. Persze nem ekkor jutott eszébe a szülinapom, csak a munkahelyéről elindulva a jól eltervezett bevásárló akcióba csúszott némi hiba. No semmi gond, eltűzött szép virágért, oda is adta, remélhetőleg ki is fizette. A vacsi jó volt, megettük és bújtunk össze meg mindenfele. Hétvégén folyt.köv., elvitt Omaha Bay-re. Nem is tudom, érdemes-e fotót feltenni erről a partról, vannak ennél szebbek is itt a környéken és a víz is borzasztó csúnya, nem?!
Csobbantunk, elvoltunk, leegtem. De csak hatul a labam, a tobbi testreszem masszivan vedte az 50+ naptej. Meg jo hogy a naptej kenegetesi ritusom nem vezetem at a borotvalasra is….csak ott csinalom, ahol latok valamit belole.
Szülinapi bónuszként elmentünk az állatkertbe. Eredetileg a Royal New Zealand Navy ‘Open Day’-re akartunk menni, de nem volt hangulatunk a tűző napon órákat állni a dugóban,
Az állatkert szép, hangulatos, jó zöld, ami nekem nagyon bejött. A kis porbafingó állatokat leszámítva a nagyobb példányokból csak 1-2 db található, az is jól elbújva. Mivel ebben az országban igazán szép és sűrű a növényzet, ezt a közeget az állatoktól sem fosztották meg, ami némiképp rontotta az élményt, hiszen volt hova elbújniuk. Így sok esetben nem is láttuk őket, csak fényképen. A kiwi madárra is legalább fél órát vártunk, mire előbújt a sötétben, közben páran letaposták a vadiúj rózsaszín csodacipőm és egy-két figyelmetlen és izgága kínai támasztéknak használta a bordáimat. Hiányzott az állatsimogató és totál ráizgultam a kis gyűrűsfarkú makikra…de itt sajna nem lehetett bemenni hozzájuk és etetni őket, mint Győrben. Emlékszel, Macsi? :)
Óceánoztunk meg állatkodtunk, így el is telt a hétvége.
A bevásárlás és a főzés érdekesen zajlik a mi kis családunkban. Én többnyire vadászom azokat az alapanyagokat, amelyekből lehet magyaros dolgokat főzni, a hapsi pedig meg van veszve az újdonságokért és helyi halas meg egyéb marhás dolgokkal telenyomja a hűtőnket. Íme egy példa:
Én főzök – borsófőzelék sült virslivel (maradék)
Amit a férj főz – steak zöldséggel
Itt ugye a marhahús mindent visz, jó ha két szelet steak között találni némi disznóhúst, elrejtve. Nade persze akad itt csirke, meg bárány, meg malacka, meg minden egyéb, néha kicsit más feldolgozásban, mint ahogy mi megszoktuk, de nincs ezzel semmi problémánk.
Marhahús.
Belépsz egy közértbe, egyből marhahúsos pult és illat. Belépsz egy nagyobb szupermarketbe, marhahús pult és illat. Belépsz egy bazi nagy hipermarketbe, marhahús pult és illat. Belépsz egy cipőboltba…marha….bőrcipők, no. :) Szóval itt minden a marhaúsról szól. Szeretik. A férj pedig még jobban, ő már kiwisedik, szinte a repcsiből kilépve levetkőzött minden magyarságot és azóta kiwiként létezik. Bár akkor lesz csak igazán az, ha a téli szezont is lenyomja egy flip-flop papucsban. :) Na akkor azt mondom, igen, kiwi lett ő is! Nade a húsra visszatérve…sok a marha, jó a levegő, szép zöld a fű…. minden adott ahhoz, hogy igazán ízletes marhahús kerüljön a hűtőpultokba. Mi meg előszeretettel vásároljuk őket, pláne hogy olcsóbb mint bármi más húsfajta errefelé. Az aszpirin adagunkat pedig megemeljük, mert biza a sok marhától a koszorúér betegségekre a hajlamunk megsokszorozódik majd…. ha nem pörkölődünk oda előbb a napon, egyszer, véletlen.
Napfény.
Tudni illik, hogy itt Zééország felett némiképp elkoptak a dolgok. Pláne az ózonréteg. Úgyhogy tényleg nem tanácsos a 11-15 óra közötti időszakban és előtte-utána se nagyon naptej nélkül rohangálni. Persze nekem néha sikerül kenegetés nélkül elindulni és biza érzem, hogy durva a napocska… és tényleg az. A kocsiban és speciel nem tudok napszemüveg nélkül vezetni, képtelenség nélküle meglenni ha napos idő van. Továbbá ha nem fúj a szél, elviselhetetlen a bőrön a forróság. De nincs ezzel se gond, vigyázni kell és pont. Bár lehet ha előjönnek olyan édes kis szeplők rajtam, a ráncok kevésbé látszanak majd….hmmm. Botox egyelőre elnapolva.
Vásárlás.
Vannak olyan cuki szupermarketek, ahol a pénztáros néni mellett egy másik néni szépen bepakolja a motyódat kis szatyrokba és át is pakolja őket a kosaradba. Hát kérem szépen….micsoda kiszolgálás! Én meg csak bambán mosolygok és nézelődök ilyenkor. Ez akkor lenne kerek egész történet, ha a fizetés is grátisz lenne mint a szatyor meg a pakolás. Ahol meg a szatyor 10 cent és én egyszer épp nem kértem, ott is szépen bepakolt nekem a pénztáros a kocsiba. Meglepő és mulatságos volt, de ily kényelmes errefelé az élet.
A túró rudi ugye itt folyamatos hiánycikk. Amiért én ölni tudnék már! Nemrégiben ráleltem egy túró rudi receptre a neten, amit az itteni alapanyagokból elő lehet állítani és nagyon finomnak és ízre Pöttyös közelinek mondják. Hát hamarosan készítek is és posztolom azt is, hogy lássátok. Bár elképzelhető, hogy az ötletgazda egyszerűbb megoldását választom és nem rudizok, hanem süti formában nyomom, meglátjuk mennyire lesz hozzá kedvem és energiám.
Itt a nagy blogírás közben rájöttem valamire. Sétálgatnak időnként a ház előtt kis ferdeszeműek. Ezek azért jönnek ide, mert úgysem bántja a szemüket a nap. Hiszen úgyis mindig hunyorognak. Hát persze! Napszemüveget se nagyon hordanak, minek is.
Egyik nap kicsit elméláztam. Ez az ország egész jól működik. Sokféle ember, sokféle népség, mégis békében és boldogan élnek. Nyilván nem nehéz, hiszen a házakból kilépve bármerre nézünk, csodás látvány fogad bennünket. Aki csak teheti, mindenképp jöjjön el egyszer ide! Meseszép. Szóval mitől ne működne minden? Reggel felkel az átlag kiwi, reggeli után beül az autóba, elindul dolgozni, nézelődik közben a dugóban. Nem ideges, nem feszült, mert amíg ácsorog és araszolgat az autóval, addig is bármerre néz, csak szépséges dolgokat lát. Nehéz ilyen környezetben bármin is felhúzni magunkat. De itt tényleg minden le van egyszerűsítve, senki nem morog, senki nem akadékoskodik, mindenhol mindenki segítőkész. Érződik, hogy legyen szó a közlekedésről vagy bármilyen ügyintézésről, mindenkinek az a célja, hogy minél zökkenőmentesebb legyen minden. Furcsa, nagyon furcsa, hiszen Magyarországon egy ügyintézés során többnyire akadályokba ütközünk és órákat várunk, itt erről szó sincs. Minden pár percig tart és már mehetünk is tovább a dolgunkra. (legyen az akár egy adószám igénylés, egy regisztráció az autóra, műszaki vizsga, stb.) A közlekedésben is érződik, hogy mivel sokféle ember található itt, van egy kis amerikai meg egy kis európai feeeling. Gondolok itt a táblákra, szabályozásokra, de okosan összeszedték mindenhonnan a legjobb dolgokat és ezt építették be hétköznapi életükbe. Könnyű mindent megszokni, mert gördülékenyen és logikusan működnek errefelé a dolgok.
A helyiek az öltözetet nem viszik túlzásba. A többség bermudában, pólóban és tangapapucsban nyomja le a hetet, a másik fele mezítláb. Azon már meg se lepődök, hogy a bevásárlóközpontokban és sokszor az utcán is gyakran találkozok mezítlábas helyiekkel.
Vegyünk egy átlagos Kiwit – magyarul egy hús-vér helyi lakost. Vegyük az átlag brit leszármazott hidegvérű, fehérbőrű egyént. Ha nő, borzadály az öltözete, ha férfi tök egyforma mind. A nők mindenféle színű-fazonú, össze nem illő ruhákat viselnek, még a maorinépviseletnek is van hova fejlődnie színben és kavalkádban ehhez képest. A férfiak nem viszik túlzásba, póló, sort és pacsker. Ennyi. Előszeretettel választják a nagy terepjáró autókat, a jó ég tudja mit szeretnének vele kompenzálni.
…..és örömteli hír következik: bekötötték a netet végre, így ezennel elárasztanám a blogot fényképekkel, mindenki legnagyobb örömére, hogy jó érzéssel gondoljak arra, amint otthon a monitorok előtt ülve sóhajtozik mindenki és emlegeti drága jó anyukáinkat, amiért ilyen csúf helyre evett minket a penész. :)
Macsi kérésének eleget téve pedig a kirándulásokat külön kommentálnám majd, még több fényképpel kiegészítve.
Auckland CBD
Comments