Search

From Impressionists To Impressions

Egy verőfényes, UV dús napon, a naptejtől ragacsosan és emiatt kissé feszültebb péntek reggel épp a Toi O Tamaki felé vezető úton jutott eszembe, hogy a benyomásainkról és az ehhez kapcsolódó kiwis dolgokról még nem is meséltem.

Pedig van. Rengeteg. Ha megkérdezné valaki, mi a legjobb dolog az itteni életben, órákig tudnék beszélni róla. De ha azt kérdeznék, egy szóval próbáljam meg összefoglalni mindazt, amit eddig átéltem: elakadna a szavam. Bár egy frappáns szóval lehetne jellemezni az itteni hétköznapi életet: “ráérünk”. Igen, itt mindenki e szerint él. Nem érezni a nagy rohanást, az örökös stresszes “jujj csak kész legyünk vele minél előbb” tempót. Mindenki ráér, mindenre. Közlekedni, a boltban sorban állni, sétálni, sportolni, családdal lenni és nem utolsó sorban dolgozni. A kiwik nem kapkodnak, nem idegeskednek, élnek. Ráérősen, kihasználva az itteni táj szépségét, élvezve a jó és kellemes pillanatokat. Persze ehhez kell egy olyan jól működő rendszer, ami ezt lehetővé teszi. Mert hiába várom a “na végre, tudtam én” monológom ironikus kimondását, még sehol se jött a számra….legyen ez IRD (a helyi NAV), AA (a kiwi autoclub), INZ (a bevándorlásiak), BNZ (a bankunk), New Zealand Post (a kiwi posta) és még sorolhatnám. Egyszerűen itt érezhetően minden könnyedén működik. Ellenben a magyarországi tennivalókkal.


Sokszor viccesen ironikus, cinikus és szarkasztikus lennék, de aki ismer, tudja, ez mind-mind csak tréfa és szórakozás. Kivéve a parkolást. Mert ahhoz itt valahogy nagyon nem értenek vagy egyszerűen csak nem érdekli őket. A parkolást leszámítva lenyűgöz a vezetési szokás errefelé. Néha olyan érzésem van, mintha Észak-Koreában járnék és mindenki valami közszolgálati rádión hallgatná a mélyen “tisztelt” vezető dicshimnuszát, hogy: “Testvéreim, ne feledjétek, aki lassan jár, tovább ér.” és “Légy előzékeny, engedd magad elé a gyengéket, ittas vezetőket, mobiltelefonálókat és szemüveg nélkül vezető, a fogsorukat a lábuk közül kihalászó nyugdíjasokat.” Ahogy sok minden más, az autós morál is kitűnő. Kivéve a tömegközlekedést, mert ha egy aucklandi busszal igyekeztem volna az esküvőmre, szerintem még mindig hajadon lennék. A férj főnöke szerint a tömegközlekedés fényévekkel jobb mint volt, de még fényévekre van attól, hogy igazán működőképes legyen. De az autós témát, meg a közlekedést nem akarom ellopni a férjtől, így erről majd ő bővebben is fog nyilatkozni, remélhetőleg minél előbb.

Az emberek….mindenfélék. Egy statisztika szerint a fehér, angol nép aránya 80%  feletti. Én ebből semmit se érzékelek, mert rengeteg ázsiai, polinéz, indiai, filippínó, dél-afrikai és még a jó ég tudja milyen nemzetiségű rohangál mindenfele, sokszor nekem fifti-fifti arányúnak tűnik az angolféle és másféle emberek fajlagos aránya. De higgyünk a statisztikáknak. A fehér embert amúgy arról ismerni meg, hogy a legnagyobb hidegben – ami errefelé mostanság 15 fok volt – is mezítláb rohangál városszerte. Boltba és benzinkútra is…..és esöben is! Vagy ha túlöltöznek, felvesznek egy jandalt, ami itt a tangapapucs és abban csattognak, miközben én hosszú nadrágban és tavaszi kabátkában intézem a dolgaim, vásárolok. És ha már boltozás: kérem szépen itt a “18 óráig vagyunk nyitva” annyit tesz, hogy igen, eddig vagyunk, tehát ekkor mi már lépünk is ki az ajtón és itt sem vagyunk. Aki pedig 15 perccel zárás előtt képes besétálni mosolygósan egy üzletbe, nem biztos hogy kedves fogadtatásban lesz része. Ez nem udvariatlanság, nem bunkóság, egyszerűen itt nem szokás zárás előtt zavarni az épp zárásra és hazamenetelre készülő alkalmazottakat.


9 things Kiwis do better (9 dolog, amit a kiwik jobban tudnak):

Amikor Új-Zélandról beszélek, sokszor úgy érzem magam, mint egy szerelmes tini. Igen, elfogult vagyok, de ez a normális, nem? Az ember szeresse és legyen arra büszke, ahol él, legyen kedves a honfitársaival, ne akarja letolni az épp szintén munkába igyekvő kiwi társát az autópályán, ne akarjon bepofátlankodni egy épp unokájához siető nagymama elé a sorban a szupermarketben és ne lökje fel a vállával az ebédelni igyekvő üzletembert a plázákban. És igen, életemben először szerelmes vagyok egy országba, mert olyan amilyen. Talán évek múlva, ha valaki egyszer majd veszi a fáradtságot és végigolvassa a blogunkat, egyet fog érteni velem. Addig meg igyekszem úgy bemutatni az országot, ahogy én látom. Ahogy a férj látja. Ahogy mi látjuk és amilyennek mi érezzük.

Lehet, hogy itt a legrosszabb és legdrágább az internet a világon, lehet hogy messze vagyunk mindentől, lehet hogy jobb lenne a jobb oldalon közlekedni…. de ezek a dolgok nem számítanak (igazán kit érdekel?), sőt eltörpülnek a többi jó mellett. Nézzük csak:


1. Varázslatos táj

Egy biztos, ha itt Új-Zélandon elkattintjuk a fényképezőgépünket, már mehet is a nyomdába és készülhet is belőle egy képeslap. Ez tényleg így van. Amikor először megpillantottam a tájat, nem véletlen csúszott ki a számon, hogy igen, ez tényleg nem fotoshop. A színek, a formák, mind-mind mesés. Főleg a víz, hát a “water painting man”-ek nagyon kitesznek magukért, nap mint nap, hogy minél csodásabb látványban legyen részünk. Akármerre van dolgom, olyan még nem történt, hogy vezetés közben ne pillantottam volna meg a csodásan kék óceánt és a környező szigeteket. Nagyon sok hely van még, ahova el kell jutnunk, itt is van mindjárt néhány példa rá:


2. Társadalom

Nem véletlen, hogy Új-Zéland a világ egyik legélhetőbb országa. Sőt, nem az egyik, hanem a legélhetőbb, egy korábbi kimutatás szerint, ahol pl. az USA csak 16. lett. A világon elsőként a nők itt szavazhattak, ez is sok mindent elárul a kiwi identitásról. Az emberek elfogadóak és befogadóak, bárminemű ügyintézés nem okoz problémát, végtelen sorban állást, valamint kedvetlen hozzáállást és aki itt információhoz akar jutni, legyen az adóügy vagy bármi más, egész egyszerűen megteheti egy telefonhívással és mindenki készségesen segít neki. Vannak dolgok, amik néha döcögősen működnek, mint pl. nálunk az internet bekötés…de ez csak a volt bérlő miatt volt így. Viszont ha ebben az országban valaki bármivel kapcsolatban információhoz akar jutni, azt megkapja. Ott, helyben, azonnal. Nincsenek agyonbonyolított űrlapok, nincsenek goromba ügyintézők, nincs elérhetetlen hivatal ….viszont annál több kedves szó.

Nézzük példának mindjárt ezt a weboldalt: http://www.cab.org.nz/Pages/home.aspx

Citizens Advice Bureau – ez egy olyan intézmény, ami segít a kiwiknek…..mindenben. Bármi, de tényleg bármivel kapcsolatban problémánk merül fel, felhívjuk, vagy beírjuk vagy egyszerűen besétálunk a CAB-hoz és már meg is kapjuk a kívánt információt. Ennyire egyszerű!


3. Nevek

Taumatawhakatangihangakoauauotamateapokaiwhenuakitanatahu

Ez egy 305 méter magas domb maori neve. :) Véleményem szerint volt pár maori harcos, akik egy erdei tisztáson, a jó ég tudja mit szívva kitalálták ezt a hangzásra nem túl kellemes, leírhatatlan, de tény, felejthetetlen nevet ennek a szerencsétlen hegynek.

Az utcanevek elég változatosak. High St, Kohimarama Rd, Queen St, Tamaki Dr, Puhinui Rd, Rangitoto Rd (az egyszerű angol nevek váltják a bonyolult Maori neveket), de a városkák sem kutyák: Papatoetoe, Remuera, Manurewa, Papakura, Waitakere, Manukau, Onehunga, Mangere, stb. A férjnek megmondtam, hogy nem költözhetünk maoris városkába és utcába, mert ha véletlen a helyi krimóból kissé pityókásan és taxival szeretnék hazajönni, hát tuti nem fogom kinyögni hova kell engem vinni.


4. Barátságosság

Ez nagyon is jellemző erre az országra. Még a boltban is úton útfélen megszólít az, aki mellettem vásárol, ez szokás errefelé. Egy-egy kedves szót mindig váltunk egymással. Ahogy már említettem, itt nem igazán érződik az, hogy nagy stresszben élnek az emberek, sőt. Mindenki kedves, bájos, kommunikatív, nyugodt. Bárkihez fordultam eddig, hogy segítsen valamit megtalálni egy boltban, vagy útba igazítani, habozás nélkül mosolyogva megtette. Jó érzés ilyen közegben létezni.


5. Kávé, kávézók, büféebéd

Egy valami biztos. Jártam már jó néhány országban, de hogy itt mennyei a kávé, az biztos. Nálam ez szempont, mert nagyon de nagyon szeretem a jó kávét! Viszont….nem olcsó. Egy igazán jó kávét 4 dollárért tehetünk magunkévá. Már költözésünk előtt hallottam, hogy itt lehet a világ legfinomabb kávéit elfogyasztani a legjobb kávézókban, de voltak kétségeim. Bebarangoltam már Olaszországot és imádom a kapucsínójukat, de számos kávé kóstolás után meg lettem győzve: itt tényleg nagyon finom a kávé, sőt! Ahhoz viszont még hozzá kell szoknom, hogy a kiwik többnyire kávézókban fogyasztják el az ebédjüket és náluk inkább a vacsora a főétkezés. Már alig várom, hogy a hétvégén egy napfényes délelőtt, a közeli központ egyik kávézójának teraszán ücsörögve elfogyasszak egy finom kávét, miközben a következő blogbejegyzés témáján dolgozom épp serényen. :)


6. Időjárás kint és bent

Nincs még egy olyan ország, ahol ha a hőmérők 22 fokot mutatnak, azt 35-nek érezzük és izzadunk mint a ló….a téli hűvös napokon pedig a 15 néha 5….de mulatságos. Nyáron, vagyis a nyár végén, amikor ide érkeztünk és elvileg már ősz volt, nem győztük elővenni a bőröndből a rövid nacikat, pólókat, pacskerokat, mert nem akartuk elhinni hogy itt még a március javában nyár. És tényleg. Most viszont a tél elég csalóka. Igaz, többet van beborulva meg több az eső és a szél is gyakrabban fúj, ezért a 20 fokos nappali hőt jóval kevesebbnek érezzük. De vicces hogy 20 fokban a napon a hőérzetem olyan, mint otthon egy nyári kánikulában. Miközben éget a nap – mert ugye az ózonréteg itt csini vékony – és felforrósodik pillanatok alatt az egész testünk, a szellő meglepően hűs, köszönhető ez a minket körülvevő tengernyi víznek. Kellemes. Bár a kocsi néha úgy felforrósodik, hogy a bőr ülésbe belepattanva már meg is oldottam a szokásos havi gyantázásom az érintett felületen, hisz pillanatok alatt elég a felső hámréteg, ami szerencsére a szőrszálak megsemmisülését is okozza. Gondolkodtam már rajta, hogy pucéran be kéne feküdni a hátsó ülésre egy-egy napos idő után…és nem kéne vagyonokat költeni gyantára… mert az itt biza kurva drága, mint bármely kozmetikai kezelés, vagy hasonló szolgáltatás. (fodrász, masszőr, stb.)

A lakásunk pedig…. egyrétegű ablak és fűtés nuku. Hát kérem szépen, ok, hogy jó a klíma meg szubtrópusi éghajlat meg kutyafasza, de azért egy-egy hűvösebb éjjel bizony pillanatok alatt lehűl a lakás. Egyelőre nem érzem a fűtés hiányát, bár a tél csak most kezdődik, de fűtőtesteket már beszereztünk….ezek a kis hősugárzók, amik végeredményben pillanatok alatt felfűtik a lakást, hisz csak pár fok pluszt kíván egy-egy hűvösebb napon a szervezetünk.


7. Biztonság

Bár a rendőrök nem hordanak fegyvert és nem árt ha van biztosításunk mindenre, mert a zsaruk nem mindig értik a dolgukat, ha bűnüldözésről van szó….hiszen errefelé nemigen történnek bűncselekmények, így nincs min gyakorolniuk. (amúgy külön fegyveres rendőrség üzemel, ezt a hírekben is mindig kihangsúlyozzák) Ha véletlen egy-egy eset előfordul, hogy gyilkosság, vagy valakit megtámadnak, az egész ország felháborodik és értetlenül áll a dolgok előtt. Szerencsére évről évre kevesebb a betörés, gyilkosság, igyekeznek visszafogni és jó út felé terelni, nevelni mindenkit. A statisztikák szerint is az egyik legbiztonságosabb ország vagyunk.


9. Rugby

Na meg is érkeztünk. Bár azt hiszem, ezzel kellett volna kezdenem. :) A rugby összetartja ezt az országot. Mindenki imádja, mindenki nézi, mindenki tudja, mindenki rajong valamelyik csapatért és sztár sportolóért és ha már a biztonságban, szépségben és jólétben elsők vagyunk, hát biz a rögbiben is magasan helyt állunk. Nem elég, hogy minden utca végén rögbipálya van, de hétvégén ezek annyira túlnépesednek hogy képtelenség a közelükben üres parkolóhelyet találni. Most hétvégén is röpke 3 perc alatt vagy 5 rögbipálya mellett haladtunk el és mindegyik tele volt cuki gyerkőcökkel, akik püffölték egymást és rohangáltak a labdával, a szülők meg gyömbérsört szürcsölve figyelték őket a pálya széléről…. a férj már rábólintott, hogy oké, a kiskiwi is lehet majd híres rögbisztár, ha úgy hozz az élet és fiú lesz belőle. Persze nekem még fogalmam nincs, mi fán terem a rögbi, de már bújom a meccseket és lassan érik az első élő mérkőzésünk szemrevételezése, ahonnan majd kommentálni is fogjuk az eseményeket élőben, egy rögbis blogban.

Egy kis rögbi móka, katt ide


10. Birkák

4 millió ember, 40 millió birka. Minden embernek 10 birkája van. Kell lennie. De nekünk nincs. Egy sem. De még csak nem is kóstoltuk őket. Se a bundájukat…. bár a férj szerint egyszer eljön az idő, amikor otthonról fogunk dolgozni a vidéki tanyánkon és nézzük a kecskéket, birkákat, teheneket, ahogy kint legelésznek…. de itt még nem tartunk.

Mindenesetre az ember kiteszi a lábát a városból és bármerre néz, birka hegyek. Vagyis birka mezők. Plusz néha tehén, meg mindenféle egyéb állatka….

Nade itt volt Shrek, a leghíresebb kiwi birka. Az új-zélandi juh azzal vívta ki magának a népszerűséget, hogy elszökött a nyírás elől és 6 éven keresztül bujkált. Az évek alatt jókora bundát növesztett, amelytől egy élő televíziós műsorban szabadították meg. Az állat 16 évesen pusztult el, hamvait Új-Zéland legmagasabb csúcsáról szórták szét.


Amiért pedig vékonka az ózonréteg: Új-Zélandon 2003-ban bevezették a mindenki által csak birkafing-adónak hívott (igaziból kb. káros mezőgazdasági emisszió kutatási illetékként nevezett) közterhet, amelyet a tehén- és birkapásztoroknak egyaránt be kellett fizetniük. Sanszos volt ugyanis, hogy az ország nem fogja tudni teljesíteni a Kiotói Egyezményben vállalt üvegházhatású gázokra vonatkozó kvótát és ezért egy kutatási alapot hoztak létre, hogy rájöjjenek, mivel lehetne csökkenteni az állatok rettenetes metántermelését. Az eredeti tervezet szerint az adót a fingliter (vagy literfing) mértékegység szerint kellett volna kiszabni, de a törvényhozók szakértők bevonásával megállapították, hogy az ózonlyukat tágítgató gázok főleg a gyomor első traktusából szabadulnak ki. Szóval a böfögést kellett volna patikamérlegre helyezni, de érthetően ezt se nagyon akarta senki lemérni, szóval inkább saccra állapították meg az adó mértékét. 2007-ben a helyi költségvetésnek jó tett volna, ha ki lehet terjeszteni az adót a háztáji kengurukra is, de a tudósok lemérték, hogy a kengurufing és böfögés egyszerűen nem tartalmaz annyi metánt, hogy rájuk is ki lehessen vetni a hülye közterheket. Ausztráliában nem adóztatnak: ők egyszerűen inkább leölnék a pi..ába a birkáknál is többet fingó, szabadon élő 1,2 millió tevét.

Senkit nem szeretnék már tovább fárasztani és pláne az idejét rabolni, ezért az én okosabbik felem egy frappáns megjegyzésével zárnám a fent felsorolt hosszas benyomásáradatot:

“Az igazán közeli barátokat és rokonokat lehetséges, hogy nem szeretnénk itt vendégül látni. Biztosra veszem, hogy ha meglátják hol és milyen körülmények között élünk, hazamennek és megutálnak bennünket” – mondta a férj és nagyokat kacarászva vezetett tovább.