Azóta foglalkoztat a gondolat, hogy mégis mi a fene van körülöttünk, a Földön kívül, amióta gyerekkoromban megnéztem a Star Wars sorozatot. Azóta már vagy ezerszer. 13,8 milliárd év, ennyi idősek vagyunk – a Világegyetem, pontosabban “multiverzum”, ami több világegyetemet foglal magában. Elképzelni nem tudjuk a távolságokat, az idő múlását, ha felnézünk a csillagos égre. Képes vagyok órákig bámulni az eget, várni a hullócsillagokra, elméleteket gyártani más civilizációkról, és mindig megpróbálom elképzelni, vajon milyen lehet mindez élőben. Szeretnék csak úgy repkedni a galaxisok között, egyedül, csendben és átérezni az egész mindenség lényegét. Közel menni a Szaturnuszhoz, és hallgatni a gyűrűjének hangját. Sokszor elfeledkezünk dolgokról, amik igazán fontosak. Szeretni és kimutatni, boldognak lenni és nem megfelelni, behajítani a mobiltelefonunkat a sarokba és levetkőzni a hétköznapi felszínes baromságokat. Gyertek most inkább velem és elmélkedjünk arról, mi folyik odakint, vagy odaát és próbáljuk meg átértékelni azt a,- bocsánat-, de elbaszott értékrendet, ami mostanság itt a Földön uralkodik … sajnos.
Foglalkozást tévesztettem, erre tegnap este jöttem rá. Csillagásznak kéne lennem. Elég volt egy pár éves amatőr fotós múlt, egy Új-Zéland, ahol első hirtelen kifakadásom egy tiszta éjszakán ennyi volt: baszki, itt mennyi csillag van! Hát, valahogy mindig minden így kezdődik, ugye? (persze nincs itt több csillag, mint odahaza lol) Aztán beleszerelmesedtem az égbe. Kezdődött ez azzal, hogy imádom az elektromos autókat, azon belül hatalmas Elon Musk rajongó vagyok és mióta a SpaceX létezik, én bizony mást se csinálok, mint szünetekben kávét kortyolgatva rakétakilövéseket meg ezzel kapcsolatos interjúkat nézegetek. Szerintem ezt se sokan gondolták rólam, ezidáig.
Egyszer jártam itt obszervatóriumban, Wellingtonban. Az aucklandi-nek még a közelébe se mentem soha, kivéve ha épp egy hajnali reggelen felkelve kedvem támadt egy forró kávéval a kezembe felsétálni a One Tree Hill-re és lábamat lógatva a semmibe gyönyörködni a napfelkeltében. A Stardome pont a One Tree Hill bejáratánál található.
Múlt héten volt egy filmvetítés a Stardome-ban, a The Farthest, amit egy 360° körpanorámás teremben tartottak, ahol körbe felettünk a csillagos ég volt kivetítve. A sztori a Naprendszer bolygóinak, ezen belül is az Uránusz, Jupiter, Szaturnusz és Neptun felfedezése volt a Voyager Csillagközi Küldetés keretein belül. Rengeteg általános és új információt kaptunk a Naprendszerünkről, és hallgatva a tudósok monológjait, látni lelkesedésüket a téma iránt, libabőrösen hallgatva elméláztam, hogy milyen jelentéktelen is egy emberi élet. Emberi képzelet képtelen felfogni, mekkora távolságok és milyen hatalmas univerzumok találhatóak mindenfele körülöttünk. Mit csinálunk mi, emberek, mindeközben? Felkelünk, elmegyünk dolgozni, próbálunk olyan dolgokat tenni, amik boldoggá tesznek bennünket, vagy nem, leamortizáljuk csúnyán a környezetünket és lényegében nem építkezünk, hanem pusztítunk. Hol fogunk tartani vajon 1000 év múlva? Kibírjuk addig, vagy átköltözünk egy másik bolygóra, ha már itt tönkrevágtunk mindent, szóval továbbállunk, és ott is ezt tesszük majd?
A Voyager-1 útnak indult az ismeretlenbe, viszi magával az üzeneteinket. 55 nyelven köszöntés, köztük magyarul is, zenét, fényképéket, koordinátákat, mindent, amit mi, emberek szeretnénk, hogy tudjanak rólunk. Elképzelem, ahogy valaki, vagy valakik, egy messzi galaxisban egyszer majd megkapják az üzenetünket és tegyük fel, el is jönnek ide. Vajon lesz még emberiség, mit fognak látni fentről? Pusztítjuk egymást, a környezetünket, mindent, aminek fontosnak kéne lennie. Én a helyükben csak messziről nevetnék egyet rajtunk és visszahúznék reflektort lekapcsolva a nagy semmibe, ahonnan jöttek, úgyse tudjuk meg, kik voltak ők. De persze van egy olyan opció is, hogy mi történik, ha több millió év múlva érkezik ide valaki? Meglehet. De hogy mi akkor már nem fogunk létezni, az holt biztos.
Imádom a természetet, mindent benne, az illatokat, a látványt, nézni az óceánt, ahogy hullámzik és elfeküdni a hűvős óceánparton a homokban, csak bámulni az eget egy tiszta éjszakán. Ilyenkor megszűnik a külvilág, nem gondolok semmi hétköznapira, csak előjön belőlem a szokásos emberi kíváncsiság: tényleg közel 14 milliárd éves az ott fent? Meg a Föld, a homok alattam, a levegő, amit beszívok? Ez biztos, hogy egy ekkora hatalmas dolognak egy apró kicsi része, egy momentuma, amiben éppen élek? De hogy alakult ki? Tényleg megtörtént a nagy ősrobbanás? Nem tudom, vagyis inkább felfogni nehéz. Vajon egyszer vége lesz mindennek? Tényleg létezik olyan, hogy végtelen? Csak mész, mész, mész és még mindig mész, és semmi, akármennyit mész, nincs vége. Kell. hogy legyen vége! Persze, lesz is, egyszer, időbeli vége, de nem térbeli és nem most. Tegyük fel, van vége. Egyszer csak eljutunk oda. De mi van azon túl? Szerintem amúgy véges, csak látszólagosan végtelen. Teszteljük! Szóval beülünk egy űrhajóba és elindulunk. Mindkettő anyagi dolog, a testünk, az űrhajó és az univerzum is, anyag pedig nem hagyhatja el az univerzumot, ugye. Mi kell ide? Másfajta technika, ami másfajta törvényeken alapul. Én azt mondom, ezek a dolgok érdekesek, megérnek néhány szót, vagy többet is, megérnek minden pénzt, hogy felfedezzük őket. De szép is lenne, ha bolygóról bolygóra járnánk, megtudnánk, hogy mi is történik a feketelyukakban, valójában és be is merészkednénk oda egyszer. Álmaimban vagy a képzeletemben létezik egy olyan világegyetem, ahol mint a Földön, milliónyi “kis” bolygó létezik, mint sok kis város, állam, belakjuk ezt az egész teret és felfedezünk új részeket. Együtt, békében. Mert ez az élet, szerintem. Nem az, amerre éppen tartunk, mi emberek. Építkezni és fejlődni, nem pusztítani, tágítani a tudásunkat, és a jövőbe tekinteni. Mert az idő furcsa, megviccel bennünket állandóan. A múlt fontos, de nem számít most már, a jelenben élünk, de igazából csak a múltunkat építjük többnyire ….
Az élet objektíven nézve értelmetlen; tekintetbe véve az Univerzum méretét és a mi kicsinyke szerepünket benne, abszurd dolog azt gondolni, hogy bármiféle kozmikus jelentőségünk lenne.