A magyar szokások furcsák. Ítélkezünk mindenki felett, hisszük, hogy mindig mi vagyunk az okosabbak, nehezen látjuk be, ha hibáztunk és szeretjük megmondani másoknak, mit és hogyan csináljanak, mert mi azt bizony jobban tudjuk…. és ez még csak a kezdet, hiszen a gonoszkodás, hamis előítéletek, mélabússág és állandó morgás nagyon is jellemző ránk. De mindezek ellenére nagyon is vendégszeretőek vagyunk és a hasznos dolgok felfedezésében is élen járunk. (video) Mivel a magyar mentalitás nem a legjobb (finoman fogalmazva), ezért nem mondanám, hogy könnyű beilleszkednünk (általánosítva). Én örülök mindennek, például ha megkínálnak borzalmas ecetes-szószos ételekkel, “mosolyogva” megeszem, így nincs is különösebb gondom a helyiekkel. Néha persze nehéz eset vagyok, ugyanis szeretek kiakadni, ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy szerintem ésszerű és biza a konyhaművészetek terén is van még hova fejlődniük… nem beszélve az állandó “marketing dumáról” (értsd: háoárjú, julúkászom, blabla). De nézzük az apró trükköket, amivel könnyebbé tehetjük a beilleszkedést.
Ezek a kiwik cukik. Imádom, hogy sosem pánikolnak, ha problémájuk van, mosolyogva, sörrel a kezükben csak elböffentik, hogy easy bro és meg is oldottunk mindent, anélkül hogy bármit is csináltunk volna. Az én drámázós természetem ezt picikét nehezen viseli, mert nekem kell a pánik, hiányzik hogy órákig aggódva, egy óceánra néző teraszon ücsörögve csak beszéljek, morogjak és hisztizzek a nagy semmiről. De nem én vagyok itt ma a téma, nézzük hogyan tudunk legjobban elvegyülni a helyiekkel és otthon érezni magunkat közöttük.
Először is: legyünk viccesek. Akinek jó a humora, mint személy szerint nekem, annak könnyű dolga lesz. Ezek a helyiek igazi humor heroldok, nem is tudok olyan párbeszédet felidézni – legyen bármiről is szó, vásárlás, ügyintézés, egyebek-, amiben legalább egy apró humormorzsa nem hangzott volna el. Igen, ők szeretnek viccelődni, humorizálni, jókedvűen élni, amivel nincs is baj, de aki nem tud átszellemülni az otthoni negatív hangulatból ideérkezve, annak bizony lesz itt baja…
Legyünk adakozóak, szeressünk segíteni másokon, és itt most nem kell nagy dolgokra gondolni. Ha nem is járunk templomba, azért érdemes beugrani, mert az ottani közösség befogadó, mindenkiről mindent tudnak és segítik egymást. Úgyhogy ha valakiben túlbuzog az adakozó szellem, anyagilag nem akar beszállni, de kétkezi munkáját szívesen felajánlja, irány a helyi gyülekezet. No arra ne várjatok, hogy majd harangszó után menve találtok templomokat…. mert itt olyan nem nagyon van.
Ami fontos, ne akarjunk másokat “elnyomni”. Semmiben sem. Persze itt is vannak munkahelyi feszültségek, kakaskodások, de már az angol nyelv miatt is, ez intelligensen van kezelve. Tekintsük a környezetünkre partnerként, vegyünk emberszámba minden egyes kiwit, ne ítélkezzünk felettük és legyünk nagyon is előzékenyek: a boltban, a parkolóban, vezetés közben, ha kirándulunk és ha épp a szomszéddal van gondunk. Ha meglátunk a földön egy plüss állatot, amin látszik hogy nem épp egy kukából esett ki, vigyük haza, fotózzuk le és osszuk meg a helyi fórumokon, hogy visszataláljon a gazdájához, hiszen vélhetően egy tündéri kisgyereknek örömet okozunk vele. Ha szemetet látunk a házunk előtt, ne a szomszédra mutogassunk, hogy egye meg a fene, hanem vegyük fel és dobjuk ki. (ne át, a szomszéd kertjébe)
Legyünk nagyon kommunikatívak, mi kezdeményezzünk beszélgetést másokkal. Itt Új-Zélandon nagyon általános, hogy ha pölö (értsd: például) két autó egyszerre parkol le egymás mellé, akkor a sofőrök kiszállva valami kedveset mondanak egymásnak. (általában az időről van szó) Nyilván ez sem mindennapos, de velem sokszor előfordul, hogy úton útfélen hozzám szólnak, ilyenkor mosolyogni és csevegni kell. Egy idő után már azon kapjuk magunkat, hogy mi szólunk másokhoz, ez nálam speciel már természetes.
Szeressük a rögbit. Nagyon. Őrülten! Járjunk meccsekre, igyunk sört, együnk büfés kaját, csapkodjuk vállba a melletünk ülőt és viccelődjünk velük, még ha nem is ismerjük őket. Ugráljunk fel, ha a kedvenc csapatunk csinál valami hasznosat (szabályok ismeretében még van hova fejlődnöm, de lelkes tanuló vagyok) …szóval élvezzük a játékot és a hangulatot. A rögbi nem egy bonyolult játék, kevésbé agresszív, mint az amerikai foci, könnyen elvarázsol bárkit, csak hagyjátok magatokat!
Hordjunk mindig tangapapucsot. Öltönyhöz munkába, boltba, télen, nyáron, strandra és állásinterjúra is… ha épp nem mezítláb akarunk menni. Fő a lazaság, legyünk önmagunk, itt ezt “elnézik” és értékelik is.
Szeressük meg a bbq-t és boldog boldogtalant hívjunk meg egy kis hétvégi sütögetésre. Vegyünk sok steaket, nagyonnemfinom helyi olcsó kolbászkákat, csináljunk salátát, vásároljunk mellé fenomenálisan szar szeletelt kenyeret, sok sört és hopp, már imádni is fognak a többiek.
Ne feledjük viszont a legfontosabbat: sajátítsuk el a kiwi akcentust. Az “e” itt ugye “i”, az “I” neha “u”, az “a” meg neha “e”.
Kedvencem: “Cen I heve iggs on toast.” lol
Használjuk gyakran a “sweet as” kifejezést, ami lényegében az ok megfelelője, ha meg a végére csapjuk a bro-t és ezt naponta legalább százszor mondogatjuk, nem kérdés, hogy kiwikké váltunk