Search

Hazafiasítás

Úgy érzem, emellett nem mehetek el szó nélkül. „Akinek kivándorolt a gyereke, az valamit elrontott” – ezt a csodálatos mondatot nem más fogalmazta meg, mint Takaró Mihály. Ja, hogy esetleg még nem hallottatok róla? Akkor elég legyen annyi, hogy a kormány őt bízta meg a Nemzeti Alaptanterv „hazafiasításával”. Most már nemcsak minket hurcolnak meg, külföldön élő magyarokat, hanem drága édesanyámat és imádott apukámat? Akiknek keresztül kellett menniük azon, hogy a lányuk 18.000 kilométert megtéve, szó szerint a világ másik végére meneküljön?

Nem volt tragikus életem, boldog gyermekkorom volt, odahaza, Magyarországon. Iskolába jártam, barátaim voltak, tini lettem, felsőbb oktatásban részesültem. 2008 végén szembesültem először a magyar valósággal, miszerint nem olyan könnyű friss végzettséggel jó munkát talalálni. Szerettem az országomat, a barátaimat és az anyanyelvemet is. De nem tudtam érvényesülni, mint oly sokan a frissen szerzett diplomával a barátaim közül. Mikor jött az alkalom, hogy egy kölföldi cégnél lehessek légiutaskisérő, egyből igent mondtam. Teltek az évek, melyeket NEM odahaza töltöttem, de legalább Európában. Kezdtem rájönni, hogy hogyan is élnek a külföldi fiatalok (persze nem minden országban), milyen lehetőségeik vannak, honnan kell kezdeniük a felnőtt életet. Sokat láttam különböző országokban és különböző kultúrákban. Arra a következtetésre jutottam, hogy bár az én szüleim mindent megtettek értem, sokszor inkább én nem éltem az általuk nyújtotta lehetőségekkel. De én inkább olyan életet szeretnék biztosítani a gyermekeim számára, amit külhonban láttam.

Félreértés ne essék, nem anyagi gondokkal küzdöttem, küzdöttünk, inkább morális problémáink voltak. Párommal az évek folyamán hazakeveredtünk egy kis időre, hogy többet tudjunk spórolni a nagy tervünk előtt. A külföldi ÁTLAG fizetésünk otthon jóval többet ért, igy gyűjtöttük össze azt a pénzt, amivel útnak indultunk Új-Zélandra.

A morális problémáinkat kevesen értették meg, általában Magyarországra a gazdasági migráció volt a jellemző. Nem tudták megérteni, hogy mi olyanokat tapasztaltunk meg külföldi életünk folyamán, amit nem akartunk elengedni.

“– Hisz jól éltek, nem kell kuporgatni, miért mentek el, főleg olyan messzire?”

Az évek alatt azt vettem észre, hogy a társadalmunk szomorú lett, kedvtelen, mélabús, irigy, igénytelen és nincsenek már terveik, álmaik. Belefásultak az emberek a hétköznapokba, melyek csak rohannak és rohannak el mellettük. Legyen meg a lakás, ház, a gyerek és még két autó, ja és persze az éves nyaralás a Balatonon, jobb esetben külföldön. Nagyon sok magyarnak jelenleg ez a komfortzónája. “Az igazi boldogság a komfortzónádon kivül kezdődik.” – Én kiléptem ebből a malomkerékből és megkerestem azt a helyet, ahol ÉLNI akarok és nem TÚLÉLNI. 18.000 kilométerrel arrébb van egy sziget, Új-Zéland.

Elköltöztünk, újra kezdtük, immáron sokadszorra, de most utóljára, remélhetőleg. Mind a ketten keményen dolgozunk, bizonyítanunk kell, hogy bevándorlóként megfelelünk az itteni követelményeknek, elvárásoknak. Nem voltak barátaink, nem ismertünk senkit. Kivívtuk magunknak, amit eddig letettünk az asztalra. Nincs kolbászból a kerités. De megcsináltuk. Felépítettünk egy kényelmes, biztonságos életet és megéljük a pillanatokat. Békében, politikamentesen, boldogan élünk, egy olyan társadalomban, ahol a morál él, működik. Nincs politizálás az utcákon, lehetőségeket teremtenek a népük számára, segítik egymást az emberek.Vannak szegények és gazdagok ugyanúgy, viszont nincs kizsákmányolás. Vannak célok, álmok, nincs beletörődömség és érdektelenség. Van szeretet, tisztelet, béke, hit a jobb és tisztább világban, nincs gyűlölet, arrogancia és félelem. Van család és van rájuk idő is.

A konzekvenciát levonva, én igenis ilyen világban akarok élni és nevelni a majdani gyerekeimet. Magasak az elvárásaim? A szüleim magasra tették a mércét, hogy milyen elvárásaim legyenek az élettől, megtanítottak arra, hogy bármit elérhetek, mert képes vagyok rá. Ők nem rontottak el semmit. Nekik köszönhetem, hogy mindig is nyitott szemmel jártam és támogattak abban, hogy kövessem a vágyaimat, céljaimat. Megértették, hogy a fiataloknak jelenleg nincs otthon jövőjük (tisztelet a kivételnek), és végignézték, ahogy besétálok az 2A ellenőrző pontján (sírva pillantottam vissza rájuk), de a szívem hálával volt teli, amiért nem marasztaltak. Köszönöm nektek drága szüleim, hogy olyan életet élhetek, ami minden embernek alap joga volna a világon.


Tehát a mondat szerintem, helyesen így szól: „Akinek kivándorolt a gyermeke, annak a kormánya(i) valamit elrontott(tak).


Szerző: "Aga Mutz"

©2014-2020 by KiwiLife
Adatvédelem: a blogban megjelenő tartalomra (írások, fotók, stb.) a szerzői jogról szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozik. Kérem, hogy az oldal tartalmából származó átírás nélküli szöveg, szövegrészlet és fotó közlése az oldalra való egyértelmű hivatkozással vagy linkkel történjen! Köszönöm.